Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kövesdi János: Ballada egy régi nyárról

gyott, a helyébe — különösen az utóbbi hetekben — valamiféle gyengédségen alapuló, már világosabban körülhatárolt érzelem lépett, amely nagyobb aktivitásra és önzetlenségre sarkallt, ugyanakkor kissé képzelgővé tett. Néha 'túlcsorduló öröm és lelkesedés fogott el, néha a halál csábítgatott. Egy napon rettenetes kín fogott el. Rádöbbentem, hogy fáj, ha Szekeres rámosolyog valamelyik osztálytársnőmre, vagy gyöngédebben szól valamelyikükhöz, mint énhozzám. De a legelviselhetetlenebb az volt, ha az utolsó óra után láttam, hogy az osztály előtt Berta várja, a tomatanámőm'k, akivel gyakran együtt menték el az iskolából. Akkor még nem is sejtettem, hogy az új, emésztő indulat neve: féltékenység. Attól fogva szinte nem múlt el nap, hogy ne vágytam volna látni finom hullámú, szőke haját, vidám kékesszürke szemét, és megnyugtató, lágy hangját hallani. Közben szorongva a szünidőre gondoltam: mi lesz velem, ha két hosszú hónapig egyszer sem láthatom. Aztán jött a rettentő csapás. Június harmincadikán, miután délelőtt kiosztották a bizonyítványt, ismét kihajtottam a Hímest a várhegyre. Már néhány napja borongós, esős, de egyébként meleg volt az idő. A kora délutáni felhőszakadás után, amely alaposan feláztatta a talajt, nyomban kisütött a nap, s észak-déli irányban vidám patkó alakú szivárvány szökött az égre. De engem nem is annyira a szivárvány ejtett bámulatba, hanem az, hogy a zápor után a várdomb szokatlan, tejszínű párafelhőbe burkolózott, és olyan lett, mint egy óriás krumplilepény, amelyet forrón zsírral kentek be. A könnyű pára azonban csakhamar fölszállt, és újra üdén csillogott a fű. Napszállta előtt váratlanul egy idegen kutya bukkant föl a közelünkben. Véletlenül vetődött oda, vagy egy titokzatos rontó hatalom küldte ránk? Ki tudhatja! Közepes nagyságú, de izmos kutya volt. Összerezzentem, amikor megpillantottam; sohase bíztam túlságosan 152