Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Lujza utca három

És ismételte, kezével ritmust verve hozzá: kisasszonyka, kisasszonyka. Margit hátbavágása vetett véget idétlen nyekergésének. Öklével jól rávágott a hátára, az öregember feje előrebukott, és szájából kiesett a műfogsora. Hápogva nevetett rajta, mi pedig négykézlábra ereszkedve kerestük a homályban. Addig kerestük, amíg Margit rátaposott, és a fogsor eltörött. De legalább az öregember nem szólt többet, csak a nyála folyt, becsorgott a nyakába, de senki sem törődött vele. Lujza és Margit hangosan veszekedtek Fáni ingóságain. Két törülközőn, egy kopott vörös kosztümön és ormótlan papucson. Lujzát a bor felbátorította, és szembeszállva Margittal, magáénak követelte az egészet. — Enyém a lakás, maga fosztogató! Nálam haldoklik! — Vén mocskos, megennék a bolhák, ha nem törődnék magával! Igen, kimondom a kisasszony előtt is. Maga bolhafészek! Hajba kaptak. Margit homlokon dobta Lujzát Imró bácsi törött fogsorával. Pontosan a két szemöldöke közé célzott. Szabályszerűen verekedtek, mint két elkeseredett gyerek. Néztem őket, fáradt voltam, és nem avatkoztam közbe. Cibálták egymás mellén a ruhát, köpködtek, de egyik sem bírt a másikkal. Fáni már nem élt, még veszekedés közben észrevettem, hogy meghalt. Mint amikor nyulat gázol el egy autó, vagy felhasítanak egy bőrfotelt, olyan hangot hallottam. De nem mertem szólni. Senki nem fogta le a szemét. Ügy halt meg, ahogy született és élt, segítség nélkül. Margit elrohant Kopčík úrhoz, Lujza azalatt kihúzta a hallott alól a lepedőt, és a vörös kosztümmel együtt ördögi vigyorral becsukta a szekrényébe. Aljassága felháborított és megvadított. Hozzáugrottam, elkaptam a kezét. Azt mondtam, ha nem tesz azonnal mindent vissza a helyére, eltöröm a kezét. — Szemtelen! Engedjen el! Segítség! Akkor lépett be Kopčík úr. Lujza rögtön panaszkodni 110