Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Duba Gyula: A szlovákiai magyar novella

van elbeszélés, s amíg le nem hordják a magyar életet, az elbeszélés sem állhat tótágast. Ki így, ki amúgy, végül is az élet diktál, s nem mi az életnek. Betelepítenek valami új díszcserjét, a magyar elbeszélő megnézi és mosolyog; bízik benne, hogy kivész. Lám, a magyar tyúk is kiböjtölte a vörös angoltelepítést. Poe Edgár novelláit kalitkában ide lehet hozni, de tessék megnézni, mit csinál belőlük a magyar klíma. Nem csúfolódásból írom ezt, respektusból inkább. A magyar novella jól begyökeresedett az életbe, s nem lehet jelszavakkal egykönnyen kiirtani. Naturalizmus! Ügy rázzuk ezt a szót, mint a füstölőt. A magyar novella azonban sosem volt naturalista, s ha mindig naturalista marad, az se baj — a spanyol is az volt háromszáz évvel a naturalizmus előtt, s naturalizmusának köszönheti életerejét. A virágnak itt szagának kell lenni — ez a magyar elbeszélés hagyománya, aki elérte, hogy a tolla alól élő színekben támad az élet, az keresztezhet, üvegházazhat; aki azonban az üvegházon kezdi, az a magyar novellairodalomban gyanús jövevény." (Németh László: Két nemzedék, 424. 1.]. A mi novellánk (a szlovákiai magyar novella) is mély és szívós gyökerekkel szívta mindig is táplálékát a valóságból, mely gyökereket — anélkül, hogy ezzel meg ne kockáztatná elsatnyulása lehetőségét — még ha akarná is, nehéz lenne elszakítania. S miután ez eszében sincs, vidáman — sa kezdet kezdetén eléggé dilettáns szinten — éltette és élteti tovább a hagyományos leíró stílust, a harmadik személyben elbeszélt történéssémát, a kronologikus időrendet, a meseszerűséget. Tegyük ehhez hozzá Szalatnai Rezső megállapítását: „a cikk-irodalom országa vagyunk" (Szlovenszkói magyar lírikusok, Előszó, 1936), és kirajzolódik előttünk novellánk helyzete a húszas évek elején: rossz hagyományt konzerváló, szórakoztató napi sajtószükséglet, valódi irodalmi ambíciók nélkül. A dilettanizmus szabad vadászterülete. Aki ki akar tűnni, nagyot akar tenni, tekintélyt szerezni, „irodalmat teremteni": vitacikket írjon, új tanokat hirdessen, hadakozzon. „Irodalmunk ritkán volt irodalmi természetű. Rendszerint politikai gondolat vezette" — olvashatjuk a már idézett EZőszőban. S az éppen megszülető és önmaga köré tekintgető szlovákiai magyar novellában tovább álmo 7