Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)

A második Érsekujvár

nem a királyt kell untatni, minthogy ő fog a fi­zetésről gondoskodni. A lévai katonaság 1590. március 23-án e nyilatkozata alapján hozzá for­dult. Levelében kijelentette, hogy oly pénzszük­séget és élelemhiányt nem szenvedett, mint Pálffy alatt Ha haladéktalanul nem segit rajtuk, éhen fognak halni, vagy el fognak szökni; a lovaknak még csak szalmájuk sem volt. 9) Mikor a bakabá­nyai magyar katonaság 1592. június 26-a táján Szt. Kereszt körül pénzt és zabot rekvirált, Kolos­váry László ama fenyegetésére, hogy Pálffynak fel fogja jelenteni őket, azt felelték: követ nem ehetünk. 1 0) Pálffy újvári főkapitánysága alatt 150 lovast tartott maga költségén, akikről maga Mátyás főherceg beismeri Rudolf királyhoz 1593. augusz­tus 4-én irt levelében: «Mindig kár lenne, ha oly szép s oly begyakorlott lovasság, minő Pálffynak vezetése alatt áll s amelyhez hasonlót másutt nem láttam, eloszolna.« 1 1) Pálffy . maga ily meg­rázó szavakkal tárja fel az őrségnek szomorú helyzetét 1592. október 9-én Újvárból keltezett levelében: Minémü fogyatkozásban és ínségben vannak, azt csak az Isten tudja! Kegyelmeteknek pedig jó emberséggel írhatom, hogy sokaknak közülük, akik vagyon negyven esztendeje, hogy ő felsége szolgálatában vágynák, az orcájukon és vén szakálukon csurgott le a könnyük. Minden élést eléltek a szegényektől! Az ellenség is pedig nagy szivet és bátorságot veszen rajta, ha látja, •) Jedlicska. Adatok Pálffy Miklós életrajzához 402. 1 0) Jedlicska i. m. 459. ") U. o. 479. 51

Next

/
Thumbnails
Contents