Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca

küldte, hogy annak élelmezését biztosítsa. Balogh Ádám Nagyszombatot, Szt. Györgyöt és Bazint, más hadak Tavarnokot, Bossányt és Tapolcsányt foglalták el, ahonnan tetemes élelmiszert szállí­tottak Érsekújvár felé. Mindebből azonban kevés jutott Újvárba, mert a császáriak febr. 20-ika tá­ján a kurucokat Nyitra-Egerszegnél megtámad­ták és az eleségkészlet nagyobb részét elvet­ték. 3 9) Az élelmiszerhiány tényleg nagy volt Érsek­újvárban. 1710. március 12-én írja Eszterházy An­tal a fejedelemnek, hogy Érsekújvár nem hogy 4, de 1 hónapra sincs ellátva eleséggel. Ennek oka azonban a pazarlásban rejlett. Az őrség mulato­zással, dínom-dánommal, táncokkal, farsangolással szórakozott s ebben tisztjeik jártak elül rossz példával. E mulatozások a lovas tiszteket is a vár­ba édesgették, akiket a várparancsnok a vár élés­tárából élelmezett, minek folytán a hiányt a kör­nyék zsarolásával iparkodtak — amennyire lehe­tett, pótolni/ 0) Az élelemszállitással más baj is akadt. A lengyel katonák Újvárba eleséget szállítani nem akartak, mert azt nemeseknek tenniök nem illik. A Tejede­lem erre Károlyi Sándort, Nagyszeghy Gábor új­vári parancsnokkal Gödöllőre küldte március 29-én é6 maga is követte az eleséggel úgy, hogy egy zsákot a nyereg kápája alá vett. Ezt látva hajdúi, udvari emberei, sőt az idegen hadak is követték példáját. Károlyi serege elhűlt a zsákos sereg lát­tára és hogy azt maga a fejedelem vezette. Más­3 9) Hadi Krónika. II. 380. 4 0) Márki. III. 91. 293

Next

/
Thumbnails
Contents