Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)

A felszabadító hadjárat és Érsekujvár visszafoglalása

hadsereg már a nagyvezér megérkezte előtt kezdje meg a támadást, el is határozta, hogy Érsekújvárt, vagy Esztergomot veszi ostrom alá. Mikor azután kémei arról értesítették, hogy Esztergomban erős ellenállással kell számolnia, június 6-án Érsekújvárt kezdte ostromolni. Miután az Újvár segítségére Esztergomból jövő 560 törököt visszakergette s a nehéz ostromágyuk is megérkeztek, a vár lövetését megkezdette oly eredménnyel, hogy rövid idő alatt kilenc rés támadt a falon. A várőrség kirohanással próbált magán segíteni, de 60 halottja hátrahagyásával vissza kellett vonulnia. Minden remény meg volt arra, hogy Érsekújvár keresztény kézre kerül, amikor június 11-én a császár parancsa leérkezett, mely tekintettel arra, hogy a nagyvezér Eszéket már elhagyta, elrendelte, hogy hagyja abba az ostromot. Erre Károly herceg a Rába és Rábcza közé, majd Csallóközbe, végre Bécs közelébe vonult vissza. A haditanács ugyanis most is csak az örökös tartományok védelmére gondolt. Hiába fordult a nádor a fővezérhez, ez arra hivatkozott, hogy kizárólag az örökös tartományok védelmére kell szorítkoznia. Erre a magyar — amúgy is fizetetlen — sereg szé j jeloszlott s a nádor maga is június 30-án otthagyta a tábort és Németujhelybe menekült. A védtelen ország pedig egyik oldalról a török, másik oldalról pedig Thököly hadai előtt tárva-nyitva állott. Kara Musztafa nagyvezér július 14-én érkezett Bécs alá és 17-én zárta körül a várost. A török hadseregnek e lassúsága mentette meg Bécset, mert gr. Stahrembergnek e néhány nap elegendő volt arra, hogy a védelmi intézkedéseket befejezhesse. A császár udvarával Linzbe menekült. 221