Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)

1638-1663

országok segélyeiből, vagy más módon gondos­kodjék a várról s annak kijavításáról, amiként ezt ő Felsége meg is igérte. Valamelyes munkálatok ugyan történtek — erre vall a királynak 1650. május 10-én a nádorhoz intézett levele, melyben a nádornak az újvári építkezéseknél kifejtett buz­góságáról megelégedéssel emlékezik meg. Lehet azonban, hogy csak az uj katonai szállások épí­téséről volt szó, amelyeknek befejezését követ­kező év julius 1-én sürgeti. 10 5) Annyi bizonyos, hogy Újvár rendbehozatalát az 1662. évi ország­gyűlés 18. tcikke is sürgeti. Az 1655. évi országgyűlés 3. tcikke Érsekújvár helyőrségének számát 1000 lovasban és 500 gyalo­gosban állapította meg, de — miként az eddigiek­ből is láttuk — a létszám körül mindig bajok vol­tak. Szinte csodaszámba megyen, hogy Forgách Ádám gróf ilyen kis és fizetetlen őrséggel nem egy dicsőséges haditettet tudott elkövetni. A zsitvatoroki békét 1648-ban ujabb 22 évre erősitették meg, azaz a végeken is békének kel­lett volna uralkodnia. A török az osztrák tarto­mányokat nem is bántotta, de annál jobban zak­latta a magyarságot becsapásaival és rablásaival, amit a magyarok — ha szerét ejtették — bizony megtorlatlanul nem hagytak. A nádor ennek kö­vetkeztében 1650. május 17-én arra kéri a királyt, hogy a végvárak katonáinak kalandozásait tiltsa el. A király május 31-én a végvárak kapitányai­nak meghagyta, hogy régi rendeleteit szigorúan tartsák be. Minthogy azonban a törökök is be­betörnek, julius 15-én felhívja a nádort, hogy a törökök részéről szenvedett sérelmek kimutatását M 5) Jedlicska: 453. és 458. 158

Next

/
Thumbnails
Contents