Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

81 nem odavalók voltak. A kat. egyházat érdeklő cikkeket előzetes cenzúra alá vettük, szóval minden lehetőt megtettünk arra, hogy a lap katolikus szempontból kifogás alá ne essék. A hibák így sem voltak kikerülhetők. A haladás azonban anynyira feltűnő volt, hogy egyik protestáns igazgatósági tagtársam egyenesen odanyilatkozott előttem, hogy a PMH teljesen ker. szoc. színt ölt magára. Ekkor indították meg a mozgalmat a katolikus napilap megteremtésére olyanok, akiknek sejtelmük sem volt egy napilap technikai, anyagi és írói feltételeiről. Az eszme mindenesetre ideálisan szép és jó volt, de a szlovenszkói magyar viszonyok közepette már születése pillanatában angolkórban szenvedett. Azoknak, akik szóval és írásban agitáltak mellette, pénzük nem volt, akik pedig áldozatot is hozhattak volna a nemes célra, nem mozdultak, nagyrészt azért, mert belátták, hogy a szlovenszkói kat. magyarság egy modern katolikus napilap megteremtésére és fenntartására gyenge. Mikor egy ilyen alkalommal felvetettem a kérdést: a napilap létesítéséhez nemcsak pénz, hanem írók is kellenek. Tegyük fel a lehetetlent, hogy a pénzt előteremthetjük, de honnan vesszük a szerkesztőségi gárdát? Könnyedén azt felelték: mindenre akad ember. A vitát az evangéliumi hasonlattal zártam be : aki tornyot akar építeni, nemde először a szükséges költségeket (szellemi és anyagi szükségleteket) számlálja fel, ha van-e tehetsége a munka bevégzésére, nehogy, miután alapot vetett és az építést tovább nem folytathatta, csúfolni kezdjék őt, mondván : ez az ember építeni kezdett és befejezni nem tudta — s ezzel a jó ügyet magát kompromittálta. A mozgalom abba is maradt. A napilap helyett más, egészségesebbnek bizonyult eszme lépett életbe. 1933. július 20-án Galánta központ3