Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

Azokban a zűrzavaros időkben, 1918. év őszén, amikor „kitört a szabadság", mely a hazatért katonaság szabad lövöldözéseiben, a vasúti kocsik ablakainak beverésében és minden elpusztítható felszereléseinek tönkretételében, majd a szabadság „szent" nevében a boltok, elsősorban természétesen a zsidó boltok kirablásában nyilvánult meg, a nagy fejetlenség láttára sem igen gondoltunk arra, hogy e szabadság az ország romlására és erőszakos felosztására fog vezetni. Már a háború előtt, de főkép a háború második felében itt-ott alkalmam volt kissé betekinteni az ultratót agitátorok munkájába és 1917-ben láttam a csonka Magyarország térképét, mely csaknem azonos volt a trianoni határokkal. Akkor magam is, mint mindnyájan ezt csak a túlhajtott fantázia szüleményének tartottuk. Ebben a hitemben megerősített az 1918. okt. 27-én Budapesten, a néppárt helyiségeiben tartott értekezlet, amelyen a fővárosban tartózkodó jobboldali politikusok tekintélyes része s a felvidék képviseletében vagy harmincan jelenvoltunk. Mindnyájunkat az az optimista meggyőződés hatott át, hogy a tótok elszakadásáról szó sincs, ellenben bizonyos fokú autonómia megszervezésére okvetlenül szükség lesz. Az értekezlet e célból két megbízottját ki is küldte Turócszentmártonba, hogy a tótság vezéregyéniségeivel tárgyaljanak. Szóval: optimisták voltunk mindnyájan. 1*