Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

26 végez oly munkát, amelyre képesítve és hivatva nincs, de amelyre jog szerint nem is kötelezhető? Az ügyet a hírlapokban is szellőztettük. A magyar papság pedig elhatározta, hogy kitart az eddigi jogos szokás mellett. Tartson a kormány hivatásos fordítókat, akik a magyar, német vagy latin anyakönyvi kivonatokat, ha arra szükség van, a szlovák nyelvre fordítják. A polgári hatóságok maguk is belátták, hogy a rendelet végre nem hajtható s emiatt tudtommal egyetlen egy magyar lelkésznek sem volt baja vagy kellemetlensége. Néhány év előtt az apostoli adminisztrátor úr bérmálás után az anyakönyveket is megtekintette s fennakadt rajta, hogy a házasultak anyakönyvét magyar nyelven vezetem. Azon a nyelven vezetem — feleltem — amelyen a házasságkötési jegyzőkönyvet is kiállítjuk. Ha ezt a polgári hatóság elfogadja, sőt magyar nyelvű nyomtatványt bocsát rendelkezésünkre, úgy hiszem, helyesen cselekszem, ha a házasságkötést is e nyelven írom be. A püspök úr semmit sem szólt, az anyakönyvbe azonban bejegyezte : praktikus célból ajánlom, hogy az anyakönyvek jövőben latin nyelven vezettessenek. Az 1923. év jelentősebb megmozdulásai közé tartozik a szlovákiai püspöki karnak határozata, mely az év őszén Pozsonyban országos eucharisztikus kongresszus tartását vette tervbe, amelyről fentebb már szólottam. Az előkészítő bizottság a szervezés munkáját meg is kezdte. Közbejött akadályok miatt a kongresszust a jövő esztendőre halasztották. Helyette aug. 28—30.-án pasztorális kurzust tartottak magyar és tót nyelvű előadásokkal, amelyeket nagyszámú egyházi* és világi közönség hallgatott meg. Némi tájékozásul közlöm az előadások címét: