Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

12 főegyházmegyémnek legnagyobb részétől, sem levelet, sem körlevelet oda nem kiildhetek, sőt még a directoriumot sem lehetett sem 1919-ben sem 1920-ban oda küldeni. Az érseknek, a káptalannak, a papneveldének birtokai le vannak foglalva. Az én felszerelésemmel, saját igáimmal, gépeimmel, állataimmal, melyekért nagyrészben még tartozom, művelik az uradalmakat, de nekem egy fillért sem adnak. Esztergommal szemben van a csenkei puszta s nekem innét a sajátomból egy szem gabonát, egy darab burgonyát, egy pohár tejet nem engednek át, még pénzért sem. Ugyanígy van az esztergomi főkáptalan, a papnevelde, melyeknek birtokait szintén lefoglalták úgy, hogy ma nincs is miből eltartani a papneveldét. Jól esik ennélfogva főpásztori szivemnek, hogy papságomnak oly tekintélyes része magáévá tette saját és a főegyházmegye sérelmeit s ámbár nem igen bízom benne, hogy azok orvosoltatnának, legalább okmányilag is meg vannak állapítva s az okmány a késő utókor előtt is bizonysága lesz annak, hogyan bántak el velünk azok, akik a szabadság nevében jöttek, hogy állítólag elnyomott nemzeteket felszabadítsanak. Az itteni lapok is ismertették a memorandumot, a magyar közvélemény is tudomást szerez ottani papságomnak és híveimnek állapotáról. — Közölni kérem, amennyire lehet, a papsággal köszönetemet." A biboros hercegprímás üzenete új erőt öntött a magyar papság lelkébe, mert tudatában volt annak, hogy főpásztorunk a hermetikusan elzárt határokon keresztül is együtt érez, küzd és szenved velünk s az illetékes helyen, Rómában befolyása teljes erejével támogat bennünket.