Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

103 Az 1938. év eleje kínos várakozásokkal telt el. Szüllő értésemre adta, hogy decemberi memorandumunkat illetékes helyen átadta, a szóbeli tárgyalás eredményével meg van elégedve, annyival is inkább, mert minden „ad calendas graecas" lett elhalasztva. A csehszlovák impérium alapjai mintha inogni kezdenének. Külföldről kellett orvosnak megjelennie, hogy a nemzetiségi bajok gyógyítását megkísérelje. Tučný cseh miniszter Kassán tartott beszédében kénytelen volt beismerni, hogy a jubileumi év a köztársaság legkritikusabb esztendejévé vált. A szudétanémetség egyre erősbödő mozgolódása, majd Ausztriának a német birodalomhoz történt csatolása mutatta, hogy a világpolitikában minden forrong, módosul, változik és előreláthatólag fontos döntések küszöbén állunk. Az egyházpolitikai kérdések is pihenőre tértek, legalább is a lapok keveset foglalkoztak velük. Sokkal fontosabb ügyről: az állam létéről és összetételéről volt szó. A magyar kat. lelkeket főként a budapesti eucharisztikus világkongresszus előkészületei foglalták le. Minden épkézláb ember csak azt kérdezte: elmehetünk-e, körmenetileg és zászlókkal, gyalog vagy vonaton stb. Az első jelentkezés alkalmával hatszáznál többet írtunk össze Szőgyénben. Majd egymásután jöttek a tiltó rendelkezések, pl. 16 24 évesek nem mehetnek, az esztergom—párkányi hídon átkelni nem szabad stb. Ehhez járult még a szervezetlenség. Jóformán hetenként más és más utasítás érkezett, más útvonalakat jeleztek, végül pedig a zarándokok számának kontingentálása is felmerült. Erre mondta Szüllő Géza: „A spirituszt lehet kontingentálni, de a Spiritus sanctust nem lehet." Ennyi zűrzavar közepette, csaknem az utolsó pillanatokban, ker. szocialista párttitkárunk vette kezébe a dolgot és