Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Nyomtatásban megjelent tanulmányai

Ah! Én is érzem e rejtett vihar dühét, S kiontom lelkemet nehéz fájdalmival, Szavam nem sérti az alvó világ fülét, A sir süket, mégis van, engem aki hall ! Te számszerint tudod fejünk hajszálait, S hogy boldogok legyünk, a léted úgy adod !... Ezernyi könny s nyomor mégis honnét van itt?... — Uram ! Nem érthetem a te akaratod ! Mégis, bár utaid titkát feszegetem És ajkaim pártos szavaktól zajganak: Ne gerjedj óh uram ! haragra ellenem ; Mely bennem igy zajong: az a por... a salak! És minden hasztalan ! e földet megfutám, Keresve enyhülést fájdalmam közepett; S oda jutok vissza sok kerengés után : Nem gyógyíthat meg más, mint ki megsebhetett !" S költeménye végén megnyugvással mondja: „Ha elvesztettem itt, majd feltalálom ott, Legyen meg hát uram te szent akaratod!" E mély bánatában még nagyobb áhítattal megy az Úr házába, amikor szól a harang, hiszen „Itt gyógyul ki a beteg sok titkos sebbül, Könnyet ejtvén, imádkozván, megkönnyebbül." megalázva, rendületlen hittel fohászkodik a szeretet Istenéhez : „Örök felség! hozzád kiáltunk, Lakozzék szent országod nálunk ! Amely lényed képmása, része: Szentelj s áldj meg lelkünkre nézve! A földi jót se vond meg tőlünk, Az életen, mit itt letöltünk, S add, hogy legyen hegy, völgy s barázda Bőv áldással megkoronázva ! 47