Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Nyomtatásban megjelent tanulmányai

sokat, nem tudtak rajta segíteni; e hosszú, iszonyú küzdésben — mint ő maga irja Aranynak — kifáradt, leveretett. Csaknem kétségbeesett, ha nem lett volna ott a hit a maga biztató, felemelő szavával! E sok szenvedés között még görcsösebben ragaszkodott az egyedül vigasztaló, éltetadó hithez ! A fentebb emiitett körülmények és a sok szenvedés, csalódás tették Tompát igazán vallásos költővé, akinek lantján meghatóan szólal meg a törhetetlen hit Isten létében : „Teremtő Isten ! hová tekintsek, Hol ne lássam hatalmadat, A fényes napban, a porszemben Te megdicsőitéd magad ! Égen és földön mindenütt Dicsőséged lángfénye süt!" (Harangszó.) aki a világosságnak hatalmas Istene, a reggelnek ura, aki a földnek fényt, harmatot ad, akinek hü karjai vezérlik az embert a nap lementéig ! Mily megragadóan nyilatkozik meg Tompa vallásos lelke, amikor Isten végtelen jóságát, határtalan szeretetét zengi az eszmék magas szárnyain, mély bensőséggel : „Mint a világon széjjeláradott Az élethintő napsugár: Isten ! jóságodnak malasztitól Megteljesült a földhatár! Jó atyánk! hü szerelmed látván A földön s a lelkek világán : Keblünk, mint a patak, megárad S kiöntjük neked hő hálánkat. Egy áldásteljes nappal újólag Meghosszabbitád életünk, Jóságodtól jött béke és öröm, Tiéd hálánk, dicséretünk, 45