Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Emlékezések

és nagyja hódolt e kiváló ember szellemi nagysága előtt. Párját ritkitó társadalmi és kulturális munkájával, egyenlően becses az ő tanító-nevelői működése. A generációk egész sora került ki keze alól. Emlékét szülők és tanulók, ezeren és ezeren áldják. Mint tanár művész volt a tanításban és a gyermeki lélek formálásában. Művész volt abban, miként kell a gyermeket egy tisztultabb, nemesebb életfelfogás magaslataira felemelni. Nincsen hely arra, hogy dr. Wallentínyi Samu egyéniségét itt bővebben méltassuk. Eljön ennek is az ideje. E helyütt csak néhány szép jellemvonásáról emlékszünk meg röviden. Nem ismert felekezeti és nemzetiségi különbséget, sem az iskolában, sem azonkívül. Ö maga jó magyar volt, ezt soha meg nem tagadta, de megbecsülte a mások nyelvét és kulturáját is. Ez a magyarázata annak, hogy minden körben becsülték, szerették és tisztelték. De mint páratlan hü barát olyan volt mint senki más. A legmeghittebb baráti viszonyban élt tanártársaival is. Az élet szépségeiben tudott gyönyörködni. Az élet megpróbáltatásait,. a sors csapásait, zúgolódás nélkül viselte. * * * Dr. Wallentínyi Samu Tőketerebesen halt meg, hová már halálos betegen vitte szerető nővére. Áldott jó lelkek vették itt körül betegágyát. A megváltozhatatlan azonban igy is bekövetkezett. A nagybeteg június hó 15-ikén, korán reggel visszaadta teremtőjének nemes lelkét. Temetése az evang. magyar egyház kérelmére, amelynek presbytere volt, az ev. templomban folyt le június hó 16-ikán, d. u. 4 órakor. * * * A templom kicsinynek bizonyult a gyászoló közönség befogadására. A részvétnek ez az impozáns megnyilatkozása minden szónál ékesebben hirdette» 35