Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Emlékezések

^DuMÍéUfi a Prágai Magyar Hírlapban igy búcsúzik „Az életünk egyre szegényedik, értékeink tünnekvesznek s aki sorainkban kimagasló emberérték volt, azt is idő és alkotóerejének kiteljesedése előtt kell eltemetnünk. Szűkszavú távirat hozta számunkra a megrendítő hirt, hogy Eperjesen ma teszik korsóba Wallentínyi Samu dr.-t, az ősi kollégium tanárát, aki küzdelmeiben is mindig épitő élete ötvenötödik esztendejében megtört, utolsó pillantással vett búcsút a Tarca-parttól, amelyen, hogy valóban a magyar kultura kis Athénje épülhetett föl, az az Ő életének müve volt. Tanár volt s ebben a hivatásában is a legelsők közül való, akinek sohasem szigetelődött el a katedrára az élete, mert az Ő élete a gazdag lelkek sodrásával nem elégülhetett ki a könyvek papiroséletében, a tudás, a tudomány interpretálásában, hanem eleven részt kért a legmagasabbrendü emberi munkából : az élet formálásából, jobbá, többé és szebbé tételéből. Ugy, hogyha az ember teljes perspektivájából nézi ezt az életet, a tanári katedra csak egy nagyon értékes részlet benne. Pedig nagyon kevesen tudtak ugy tanítani és ifjúságot nevelni, ahogyan Wallentínyi Samu tudott: egész lelket adó és egész lelket felérző meleg szeretettel fölébe hajolni az emberpalántának vagy a serdülő ifjúnak, megtalálni és fölnyitni a kibontakozó egyéniségben a legmélyebb és a legtitkosabb regisztert, kitapintani a zsendülő élet vénájában, hogy mint van elhivatva és a sziv nagy művészetével a tudás pozitivumához hozzáadni a még fontosabb útravalót, a hitet, a bizalmat, magyar optimizmust és daloló jókedvet a küzdelmes magyar munka országútjára. 29