Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Emlékezések

arca vonaglott, csak az ő simogató szemei teltek meg lassan szivárgó könnyekkel, de nem zúgolódott, nem perlekedett sorssal és Istennel, nem panaszolta föl fájdalmát, csak imára kulcsolta remegő két kezét s megkínzott szivéből fakadt a halk ima: Uram, legyen meg a Te akaratod ! S ezzel az ő — az utóbbi évek megpróbáltatásaiban — állandóan fájó szivével, hogy tudott együtt érezni és hogy tudott másokat vigasztalni. Olyanná vált az ő lénye, mint a krisztusi látogatás kisugárzása : jöjjetek.... lássátok meg rajtam, hogy az én igám könnyű. Ha élne, ha most szólásra nyithatná ajkait, azt mondaná Tenéked: ne sirj, kisleányom, tanulj tőlem! Isten akaratával szemben mindig alázatos szivü voltam s mert hittem benne, megkönnyült rajtam minden kereszt és minden iga. Mennyei Atyám volt ő akkor is, amikor Bennetek megáldott és akkor is, amikor porba sújtott és ostorozott. Mennyei Atyád Ö néked is, csak hittel hajtsd szivére szivedet és meglásd, megnyugszik a lelked örökké bölcs és örökké jó akaratának végzetén. És Ti is Testvérei, Rokonai és Barátai, menjetek el mindnyájan bánatotokkal az Istenhez, akiről tudjátok, hogy ha megsebesít, meg is gyógyit, hogy ha megszomorít, meg is vigasztal. Az az Isten a Jézus által biztosit arról, hogy ennek a kimúlt életnek áldásai nem vesznek bele a halálba, hanem velünk és nálunk maradnak, mint az áldozó napnak tüneményes fénye. Hiszitek-e ? Ritka élethajó oldja parti kötelékeit, egy drága, szép emberi lélek bontja földi sátorát, egy fényes tollazatú, fehér holló száll, száll föl az ég felé, az Istenhez! S ama utána néző, csodálkozó szemeink 18