Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

metszett magyaros, népies nyelvet találjuk. Teszem fel, mennyire lerí a népiesség „Jóka ördöge" cimii költeményéről: „Duzzog idébb-tovább és nem szól napokig. Ilyenkor van aztán csett-csatt alá s hátra, borogat és hány vet, tör, rombol rakásra, minden ingó-bingó tővel heggyel össze, szegény Jóka csak úgy csetlik-botlik közte." Vagy a Toldiban : „Öreg föld, ójad fuvó széltől drága gyermekedet, mint szilaj csikóé, magas volt a kedve, fülét sem mozditá a nagy döngetésre, nyakán ül a búja, oldalát kikezdte annak sarkantyúja, eszem a lelked, csillagos bicska, tűvé tettem érted ezt a tengerrétet, más pennával irnak, követ hengeritett a fiu szivére, az Isten haragja megütött egy hajdút, kebelén kenyere, hátán volt a háza, felfogta eszével, nesze szolgám, madárlátta cipót hoztam, lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom." Száz meg száz szebbnél szebb példát lehetne felhozni, mily zamatos, népies izü és hangú Arany gazdag nyelve. Arany Jánosnak hervadhatatlan érdeme tehát, hogy a népies nyelvet művészivé tette ; a népköltészetet, ennek egyszerűségét, közvetlenségét, őszinteségét Petőfivel együtt bevitte a műköltészetbe. Arany költészete mély gyökereket eresztett a népies talajba és onnan magába szivta a népköltészet éltető, üditő nedveit. Mint egyik életirója szépen mondja: „Arany gazdagitota a nyelvkincset a magyar költői népies és irodalmi forrásokból, mint előtte senki. Nála száz meg száz szó, száz meg száz mondatalak, fordulat van meg, melyet XIX. századbeli könyvben nem lehetett találni. Ö e részben oly nagy forráslátó, mint az artézi kutak fúrója, aki szintén be tudott nézni a föld mélységes mélyébe, fel tudta fedezni a föld alatt rejlő bő forrásmedencéket és napfényre szöktette a termékenyitő vizsugarakat. Költészetének másik lényeges és jellegzetes vonása 152