Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

sok a párbeszéd éppen úgy, mint a magyar népballadában. Tárgyukat is gyakran a népéletből meriti. A magyar népdalokat Arany nagyon jól ismerte, nagyon szerette, sokat foglalkozott velük s hatásukat könnyű kimutatni költészetében. A magyar népdal hatására mutat, hogy egyes költeményei a természetből vett képpel kezdődnek. Felemlíti a természeti képet, jelenséget s aztán nem tér vissza többé hozzá, mint pl. „Királyasszony kertje, kivirult hajnalra, Fehér rózsa, piros rózsa, szőke leány, barna." A királyasszony kertjéről, a fehér és piros rózsáról nincs többé szó. — Vagy „Ah lágyan kél az esti szél Milford öböl felé, Szüzek siralma, özvegyek panasza nyög belé." A népdaltól, népköltészettől kölcsönözte Arany költészetének azt a sajátságát, hogy az érzést drámai alakban jeleniti meg, hogy megszemélyesiti az egyes természeti tárgyakat, tüneményeket, jelenségeket s ezzel elevenebbé, közvetlenebbé, hatásosabbá teszi a képet, a jelenetet. Emberi tulajdonságokkal ruházza fel a Napot, Holdat, csillagokat, a Hajnalt, az Éjszakát. Teszem fel a Toldiban milyen plasztikusan irja a Hajnalról: „Fölvevé a Hajnal piros köpönyegét S eltakarta vele az égboltnak felét, De nem volt oly kényes a bársony ruhája. Hogy be ne pillantson a szegény csárdaba. Betekint félszemmel egy törött ablakon, Hát csak a cimbalmost látja benn egy padon. Künn sem lát egyebet az öreg szolgánál, Aki dolgát végzi jó Rigó lovánál. Aztán széttekinte Pesten és Budában, Nézegette magát a széles Dunában." 150