Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

érzületét formálják át a maguk képére, hanem a maguk költői nagyságával rányomják egyéniségük bélyegét még az utánuk következő korra is. így az ötvenes évek költészetén félreismerhetetlenül érzik a Petőfi egyéniségének, költészetének a hatása. Uralmat gyakorolt a költői világ egész köre felett, melyet egyszerűbbé, természetesebbé, őszintébbé, magyarosabbá, mindenek felett érzésbeni igazabbá és szenvedélyesebbé tett s a néphez és népihez közelebb hozott. Ez a hatás nyilvánvaló az ötvenes évek költészetén. Az ifjabb költők legnagyobb része Petőfi kizáró hatása alatt állott. E befolyást még legnemesebben Tóth Kálmán tünteti fel a maga dalos természetével, érzésének folytonos hullámzásával s a kifejezés könnyed folyamatosságával. A többi Petőfi utánzó nagyobb lármával, de kevesebb érdemmel irt. Utánozták Petőfi nagyzó mondásait az ő szenvedélyes heve nélkül, népieskedésének túlzásait költői tartalma nélkül, magyarságának elbízott vonását az ő szeretetreméltósága nélkül. Az eszmény egészen elveszett szemük elől, a műforma követeléseit semmibe se vették, a nyelvnek nem művészetével, hanem cifraságaival, tájszólásaival, vidékies sajátságaival akartak hatni. Mint Riedl Frigyes szellemesen mondja : „Petőfi utánzói ezt az őszinteséget is utánozni akarták és mintegy a Petőfi közvetlenségével nézték a világot. Ők is mindent el akartak mondani. Pedig ha Apolló mezítelen jelent meg, — igaza volt, csakhogy nem minden mezítelen lantos ifjú Apolló. Ök Petőfi lángszellemétől csak napszúrást kaptak. Egyszerre divatba jöttek az apák. Mindenkinek volt apja, heves jószivü, érzelmeit nem mutató apja, mint Petőfinek, mig eddig nem szóltak a költök apjukról, azt pedig, hogy kocsmáros, a világért sem vallották volna be. Minden költőnek volt anyja à la Petőfi, ki fiát néma szeretettel csókolta (csakhogy Petőfit a múzsa is homlokon csó143