Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

137 III. Két törvényre szeretném felhívni a közvélemény figyelmét. Az egyik a feltételes elítélésről és a szabadonbocsátásról^ a másik pedig az elítélés törléséről szól. A feltételes elítélés a Btk.-ban nagyon hiányos, a rehabilitáció pedig teljesen hiányzik a magyar Corpus Jurisból. Mindkét törvényt némi módosítással át lehetne ültetni a magyar jogba, annál is inkább, mivel a rehabilitációs törvény hazai földön, a pozsonyi egyetemen született meg. Nem tudok elég hálás lenni a véletlennek, hogy 1939 július 14-én a megszokott Felvidéki Magyar Hírlap helyett az Uj Magyarságot vettem meg, ahol Finkey Ferenc koronaügyész vezércikkben foglalkozik a rehabilitáció törvénybeiktatásával és így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a legnagyobb magyar kriminalista érveit vonultathatom fel a nagyfontosságú probléma szolgálatában. Előbb azonban szükségesnek tartom lehozni ezt a két törvényt, úgy, ahogy a volt csehszlovák törvények és rendeletek gyűjteményében megjelent. Nem jogász olvasóimtól egyúttal bocsánatot kérek, hogy száraz paragrafusokat citálok. Ha unalmas, átlapozhatják. Az ügy érdeke kívánja a teljes szöveget: 2. 562. számú törvény. A feltételess elitélésről és a fellételes szabadonbocsátásról. (Kelt 1919. okt. 17-én. Kihirdettetett 1919. okt. 27-én.) 1- §I. Feltételes elitélés. (1) A bíróság a pénzbüntetés vagy az egy év tartamát meg nem haladó szabadságvesztési büntetés végrehajtását elhalasztja, ha jelentős okokból arra következtet, hogy az elitélt rendes életet fog folytatni és hogy ezért a bütetés végrehajtása nem szükséges. Az egy évi tartamba a pótbüntetés is beszámíttatik, mely valamely pénzben kiszabott mellékbüntetés behajthatatlansága esetére kimondatott. (2) Ha az ekként feltételesen elitélt egyén a próbaidőt kiállja, akkor úgy vétetik, hogy nem Ítéltetett el.