Popély Gyula: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (1973)

A kisebbségi sorsba jutás a kisebbségi nemzettest valamennyi rétegét, osztályát sajátos módon determinálja; a jelen, a közeli és távoli jövendő új megvilágításban jelenik meg. Xjj törvényszerűségek születnek, régi, öröknek hitt bálványok omlanak össze. Két világháború közötti kisebbségi kulturális életünk két évtizedes időtartamának a legtöbb reménységgel s az általános kulturális kibontakozás legnagyobb lehetőségével kecsegtető szakasza az 1920-as évek vége s az 1930-as évek eleje. Ekkorra már kirajzolódnak az önálló kisebbségi kultúra körvonalai, kulturális tényezőink nagy része alkalmazkodik az új viszonyokhoz, és megpróbálja illúziómentesen nézni és értékelni az adott helyzetet. Hátrányosan hatott a „szlovenszkói" magyar kultúra fejlődésére annak heterogén volta, a kultúrcentrum és a hagyományok hiánya. Az úgynevezett Felvidék soha nem alkotott önálló politikai sem kulturális egységet, mint például Erdély, s míg Erdély önálló történelmi, állami, kulturális hagyományokkal rendelkezett, a Felvidék egységes hagyományok nélkül került egy új állam keretei közé, s e tradíciók hiánya negatívan tükröződött vissza a kisebbségi szellemiségben.

1 A magyar etnikai šáv aránytalan hosszúsága pedig eleve megnehezítette egy irányító kultúrközpont spontán kialakulását. Az államfordulat, a kisebbségi sorsba jutás sok kulturális intézmény viegszűntét vagy megszüntetését is jelentette, pl. a Nyitrán székelő Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesületét (FMKE), az eperjesi Széchenyi Körét, a lévai Reviczky Társaságét, az ungvári Gyöngyösi Társaságét stb. Sok egyesület azonban al5