Popély Gyula: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (1973)
AZ AKADÉMIA MŰKÖDÉSE
máromból, Gwerk Ödön Selmecbányáról, Jánoska Tivadar Pozsonyból, Nagy Márton Komáromból, Lőrincz Gyula Pozsonyból, Prohászka István Somorjáról, Reichental Ferenc Pozsonyból, Stern Ármin Pozsonyból, Schubert Gyula Pozsonyból, Weiner Imre Pozsonyból, Tichy Kálmán Rozsnyóról, valamint Fleischmann Artúr szobrászművész. Mint meghívott vendégek Murmann József és Staudt Mihály is részt vettek a kiállításon. 12 0 A kiállítást nagyszámú közönség tekintette meg. A szakfolyóiratok, a napisajtó és a rádió egyaránt foglalkozott ezzel a jelentős eseménnyel. A Forum című lap hasábjain Brogyányi Kálmán műkritikus, a művészeti osztály titkára számol be a kiállításról. Külön-külön értékeli az egyes művészek alkotásait, de tesz néhány általános vonatkozású megállapítást is. Ezt írja: „Mind a tizenkét kiállító önálló egyéniség. Művészetük egymás mellett színes mozaikként hat. Ebben a változatos különféleségben egy sajátos szlovenszkóiság rejtőzik. Stílusukban visszatükröződik a környezetük művészi hatása, de valami öntudatlan elektricizmussal vigyáznak mindig arra, hogy egyéniségükön keresztül megőrizzék a szlovenszkói magyar festőművészet vonásait." Brogyányi kritikája különösen magasra értékeli Prohászka István és Lőrincz Gyula művészetét. Lőrincz Gyulát „erős átéltség és a fiatal művésztől rendkívüli festői tudás jellemező" 1-' 7 — írja. Október 22-én összeült a kiállítás két aranyérmének zsűrije. A díjakat egyhangúlag Prohászka Istvánnak és Lőrincz Gyulának ítélte oda, kiállított műveik és eddigi művészi munkásságuk elismeréseképpen. Az ünnepi díjkiosztásra október 26-án került sor. Prohászka István és Lőrincz Gyula aranyérme egyben a szlovákiai osztályharcos képzőművészet sikerét is jelentette. Mindketten közismert baloldali egyéniségek, művészetük tudatos állásfoglalás, elkötelezettség. 62