Popély Gyula: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (1973)
ÖSSZEGEZÉS
csúnya hatalmi vetélkedésére, vagy a Hlinka-párt lapjának csípős megjegyzéseire. A következő hibát maga az előkészítő bizottság követte el, amikor a meghívandó alapító tagok névsorának összeállításánál nem fordított elég figyelmet arra, hogy valóban csak az arra érdemesek nyerjenek akadémiai tagságot. Ez a hiba végzetesnek bizonyult, s később a Társaság vezetősége csak növelte azzal, hogy fölöslegesen duzzasztotta a Társaság egyes osztályait oda nem való tagokkal. Az alapszabályok leszögezték ugyan, hogy az egyes osztályok tagjai háromévenként egyszer kötelesek beszámolni osztályuk vezetőségének az általuk végzett tudományos, irodalmi vagy művészeti munkáról, de sem ez, sem a passzív tagok szelektálása egyszer sem történt meg. A Társaság tagságának körülbelül a fele nem végzett semmilyen komoly tudományos, irodalmi vagy művészeti munkát, s csak arra volt jó, hogy a Társaság korrupt vezetőségének támogatója legyen. A csehszlovákiai magyarság politikai megosztottsága is csak negatívan éreztethette hatását, s nem kis mértékben gátolta a Társaság működését, sőt tekintélyének is ártott. Itt, ebben az esetben főleg az aktivista magyar körök marasztalhatók el. Az akadémiát saját szervilis politikájuk eredményének és hűségük jutalmazásának tartották, s ezért — szerintük — a Társaságban nincs helyük az ellenzéki magyar pártokban szervezett kultúrmunkásoknak. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a más politikai nézeteket valló tudósok, írók, művészek egyre inkább passzívabbakká váltak, s ha tagjai maradtak is a Társaságnak, nem érezték azt saját intézményüknek, és minden egyes megmozdulását bizalmatlanul fogadták. Az oly gyakran hangoztatott „politikamentesség", a „napi pártpolitika kikapcsolásával végzendő kultúrmunka" tehát most is csak frázisnak bizonyult, amit senki sem vett komolyan. A kultúra fejlesztése nern cél, hanem csak eszköz lett a politikai célokért folyó pártharcokban. Egyformán hibáztathatjuk mind az 110
