Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

A vég - Második beszéde: emlékezetes Bethlen-időkre

a hűségben meg ne fogyatkozzanak. Vigyázzanak, házukhoz élést szerezzenek s jó fegyverük legyen. A bécsi udvarnak e folytonos Kassa-féltését az okos bíró hivatkozott beszéde értelmében igyekezett a város különféle sérelmei orvoslására és kívánságai teljesítésére felhasználni. A felküldött követek járásáról így számol be Wass (aki any­nyiszor tett jelentést Bethlennél való követségekről): őfelsége kegyelmesen fogadta őket. Pontonkint válaszolt nekik s dol­gainkat a kancellárius által részben a nádorhoz, részben a pozsonyi kamarára küldte információra. A kiküldöttek pedig fölkeresték, akiktől segítséget kellett kérniök. „Hasznosan jártak őfelsége koronás királyunknál, amiből láthatjuk, hogy kegyelmes édesatyánk méltó hozzávaló hűségünkre és üzente is, hogy megkívánja tőlünk." Őfelsége így válaszolt nekik: 1. Hogy Lengyelországba a borbevitelt szabadítsák fel, azt ily egyszerűen elintézni nem lehet. Mert ez az ország dolga és törvénye. De az országgyűlés elé terjeszti, hogy legalább Kassának legyen szabad kivinni. 2. A bástya építésére, a vá­ros erősítésére 3 évre elengedi a taxát, 21.000 frtot. 3. A vá­rosban lakó nemesek nem vesznek részt a vármegyei nemesi fölkelésben, mert ők a várost tartoznak védeni. 4. A keres­kedő társaság új céhlevelét megadta. 5. A polgárjoggal fel­ruházottak se vámot, se harmincadot nem fizetnek. 2 0 A fölkeléstől való félelemben Forgách generális összehi­vatta a tanácsot, hol üzenetét Tassy Gáspár kamaratanácsos így adta elő: Neki kötelessége a várost védeni a veszélyektől. Az erdélyiek ugyan szabódnak, hogy semmi ellenséges szán­dékuk nincs. De mást mutat cselekedetök. Mert ki költ olyanra, ami nélkül ellehet s amivel nincs célja. A fejedelem menti magát, de az urak annyi hadat fogadnak saját nevek alatt, hogy ez csak a fejedelem költségét illeti. A városbeliek­nek mindegyikőknek szőlőjük van a Hegyalján s onnan jöve­delme. Némelyek feleségestől, gyermekestől le szoktak menni a szüretre. De kéri a tanácsot, most tiltsa el, mert ezeket könnyen kirekeszthetik a városból s a város pusztán marad. A hűség nem mindig lehet meg kár nélkül. Ne nézze a kárt, aki jó hírét-nevét meg akarja tartani. A generális üzenetének ez utolsó mondata elárulja, hogy nem a polgárokat féltette, de a fegyverkezőkkel való érintke­zésöket. Ügy mint Bethlen bejövetele alkalmával történt. Ne. hogy megismétlődjék Bocskay bejövetelének esete, midőn elő­retörő hadaival a tályai szüretén lévő Varannay András kas­sai szenátor vette fel az érintkezést, hozott hírt róluk s elő­készítette befogadásukat. A tanács kimondotta, hogyha nem is intette volna őket generális uram, igen méltónak ítélik, 2 0 Kassa v. jk. 1632 júl. és szept. 2. 390

Next

/
Thumbnails
Contents