Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)
Bethlen küzdelme a drágaság és rossz pénz ellen - Drágaság Lőcsén és Erdélyben
A rendek hozzájárultak Bethlen azon tervéhez is, hogy az olcsóság érdekében teljesen szabaddá tegyék, minden rendnek megengedjék a kereskedést s a pénz értékének alábbszállitását. Bethlen ez ügyben tanácskozásra hívta az országbeli kalmár- és áros embereket. Ezek azonban egyik eljárást sem kívánták s nem is remélték ettől az olcsóbbodást. így a törvény kimondotta, hogy a garas-pénz maradjon ezután is 5 pénzben. A kereskedést pedig csak a nemesekre terjesszék ki és azokra, akiknek őfelsége erre jogot ad. A visszaélő kereskedőket szigorúan büntessék. 1 3 Bethlen Erdélyben is úgy igyekezett e drágasági és pénzértékelési zavarokon segíteni, hogy a régi jó mintára veretett új pénzt. Ezekre az erdélyi országgyűlés kimondotta, hogy ezeket, valamint az 1620 előtt vert pénzeket teljes értekben fogadja el mindenki. Egyszersmind kérték Bethlent, hogy az új pénzt (az aprópénzt és a 3 pénzes garast) teljes értékben veresse. Azonban itt is nehéz volt rendet teremteni. Még az 1628-iki országgyűlésnek is szigorú büntetéssel kellett elrendelni, hogy az új pénzt mindenki, a szászság is fogadja el. 14 Kraus különösen Erdélyre vonatkozólag pár vonással az alábbi áttekintést adja Bethlen pénzveréséről, pénzének elfogadtatásáról s az ezzel összefüggő drágaságról és az általa nagyon elítélt limitatioról: Amikor királlyá választották Bethlent, — írja — aranyat, tallért és aprópénzt veretett e felirattal: Gab. Beth. Dei graa Rex Hung. 1621. Háborúi alatt 1620tól 1624-ig sok 5 pénzest és aprópénzt veretett Kassán, Neustadtban és Oppelnben, de nagyon kevés ezüsttartalommal, különösen az opúliait. Az embereknek bőven volt pénzük, de a gyümölcsöt kivéve mindent igen drágán, kétszeres, háromszoros áron adtak. A háromszori országos limitatio a mesterembereknek és kereskedőknek nagy kárt okozott. A megszabott árak ellenőrzésére a nemességből Kapy András tanácsurat, a székelyek részéről Mikó Ferenc erdélyi kincstárnokot, csíki főkapitányt, a szász egyetemből Weyrauch Dávid királybírót nevezték ki kormánybiztosnak. Ezek vásárkor és közben is kőrútjukon a limitatio áthágóit nagyon megkárosították, sokan mindenüket elvesztették. Köztük a görög kereskedők, kik idegenben vásároltak s itthon az árszabást meg kellett tartaniok. Áraikból 1—2000 frtot is levágtak, kirabolták és kifosztották őket, többet koldússá tettek. Sohase hallottak ily igazságtalanságról, — mondja Kraus — amilyent a biztosok lelkiismeretlensége okozott. Persze némelyek gyarapodjak. De az ördög is kedvez egyik másik gyereknek — mondja a közmondás és Kraus. , s 1625 máj. IV. art. E. O. E. VIII. köt. 267. lap és limitatio u. o. 276. és 299. lap. u E. O. E. VIII. köt. 482. lap, 1628:1. 301