Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)
Kül-és belföldi vásárlásai - A fejedelem bevásárlói - Kereskedő megbízottai
mindössze 60-60, összesen 180 frt volt. Ezek közül az egyik őfelsége veres kocsi-beli 4 lovára szólott. Mikes Zsigmond ez útja előtt kétszer is járt Konstantinápolyban. Éspedig Gáspár János, majd Tholdalagi és Chierienyi ottlétekor. Ezek két lovat vettek tőle 900 frtért. Bizonyára török lovakat, őfelsége számára. dd) Kereskedő megbízottai. De nemcsak udvari embereit és künn tárgyaló diplomatáit bízta meg vásárlással Bethlen, hanem főbb városainak, Kolozsvárnak, Nagyváradnak s Kassának kereskedőit is. Különösen számos kolozsvárit. így Váradi Miklóst négyszer is (1616—1627). Bécsben járt, a hozott cikkeket őfelsége eleibe vitte s ott adta be számadását is. Odamenet Kassán ment keresztül. Visszafelé csak szolgáját küldte be Kassára, órás mesterért. Érintkezett a fejedelem két bécsi ékszerészével is, Reinprecht Pálnak 1400 frtot fizetett. Briers pedig két öreg, nagy órát küldött vele a fejedelemnek. Magától Váraditól is vettek őfelsége számára 12 vég posztót. Literáti Mihály és Tordási Márton kolozsvári, Krakkóban vásároltak őfelségének (1624 és 25). Literátus Benedek kolozsvári pedig Bécsben (1624). Csanádi Antal is kolozsvári volt. Kolozsvári volt Bácsy János is, aki szintén Bécsben vásárolt (1624) őfelsége számára. Éspedig elég sokat. Több mint 2100 frt árát. Erre a költsége többet tett 300 frtnál, amihez még járult az a 330 frt, amit a Mikó által szintén Bécsben hozzá vitt muzsikusokra költött. Visszajövet Kassán két napig tartózkodott. Két darab 300—300 frt ára ,,öreg (nagy) mosdót vett korsóstul", továbbá „24 merőn aranyos csészét", több mint 600 frtért. S azután sok déli gyümölcsöt és lictáriumot, confreitot s 13 álorcát, l-l talléron. (íme, téves az az állítás, hogy a kassai híres menyegzőn oly nagy újdonság volt az álarcos tánc. E vásárlás bizonyítja, hogy már ismerték ezt nálunk is. Sőt Csanádi is éppen a mennyegzőre Kolozsváron vett 31 álarcot, l-l frtért. Iklódi pedig szintén ez alkalomra beszerzett Velencében 36 drb maskara-ábrázatot.) Simándi István nagyváradi volt s Bécsben vásárolt őfelségének még 1615 és 17-ben, összesen négyszer. Költségére „a vásárlás alatt való ideig" 50 frtot kapott (1617). Még egy ily eset, midőn a vásárló költségeit említik: ,,Ez vásárlásokért Csanádinak Bécsbe való útában költsége 53 frt 97 denár." Kolozsvári Benedek, Literátus deák, az őfelsége parancsolatjára Fejérvárra vitte ,,a maga posztóját", kit őfelsége meg is vétetett: 12 vég veres fodor iglert (iglaui posztót) és 12 vég sárga barazlait, azaz boroszlóit. Az iglernek több mint kétszer olyan ára volt, végje 17 frt. A barazlaié csak 7. A kettő együtt 300 frtot sem tett ki. E bejegyzés mutatja, hogy 250