Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)
Vár- és városépítő törekvései - Házát 40 nap alatt mindenki építse fel
bajok fejlődtek ki. A falak közé szorított városban a helyszűke miatt terjeszkedni, szabadon építkezni nem lehetett. Legfeljebb csak toldani, nyújtani a meglévő házakat az udvarokon, levegőben udvari és utcai bolthajtásokon. így keletkeztek a ma is látható, egész a hátsó utcákig menő többszöri épülettoldások, nyújtások, ragasztások s az ezekkel együttjáró elszűkített, agyonépített, hosszúra nyúló átjáró udvarok. Bethlennek, udvarának, személyzetének, testőrségének, fő. és vicegenerálisának, tisztjeinek is lakás kellett. Ily szükségből történhetett, hogy a várost minden jogtalanságtól kímélő fejedelem a lakodalma idején elfoglalt házakat, a Lőcsei-házat és a ,,többi házakat" holtáig megtartotta s a tanács is csak ezután kérte Bélaváry uramat, hogy ezeket adják vissza. Adják vissza a barátok malmát is, amelyet szintén lefoglaltak bizonyára a katonaság részére való őrlés céljaira. Visszaadták Bethlen halála után Borbély Jánosnénak őfelsége által elvétetett házát is s most azt kérte, „csináltatnának" rajta kéményt, mert semmit sem adtak érte (t. i. bért). A város méltányosnak találta e kérést és utasította építő uraimékat, hogy lássák, vagyis nézzék és építsék meg. 1 0 E — mai nyelven szólva — lakáshiányon Bethlen gyökeres rendelkezéssel akart segíteni, mely hivatva volt egyszersmind az elhanyagolt állapotban lévő házak rendbehozásával a város utcáinak képét is megjavítani. Mert hiszen pl. magának, Bornemissza János vicegenerálisnak oly rozoga volt a háza, hogy Debreczeni Mihály szenátor, később bíró azt kérte a tanácsban, hogy „töressék le, mert embert kezd ölni." E leromlott állapotnak és a velejáró lakáshiánynak Bethlen az alkotásvágytól duzzadó nagy energiájával kívánt véget vetni. Egyszerűen elrendelte, hogy „házát 40 nap alatt mindenki építse fel, különben olyannak adják, aki épít." A város későbbi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Bethlen nemcsak az elhanyagolt, hanem „puszta házakra", tehát a lakatlan házakra és háztelkekre is vonatkoztatta e rendeletet. Vagyis ezek felépítését is megparancsolta. De bármilyen jóakaratú törekvés volt is a tanácsban, e gyorsaságot mégsem tudta követni. Annyival is inkább, mert neki a polgárok teherbíróképességével is számolnia kellett. Ezt mondja ki tehát határozatul: „Ugyan meghagytuk az építést, de senkit sem erőltethetünk." 1 1 Bethlent azonban ily halogató határozattal nem lehetett lehűteni. Egy hét múlva indulásra készen állott Kassáról. Láng bíró negyedmagával búcsúzni ment hozzá az udvarba. Amint már más helyen is elmondottuk, őfelsége sok szókkal 1 0 Kassa v. jk. 1630 nov. 24. és jan. 31. 1 1 Kassa v. jk. 1625 ápr. 10., márc. 4. és 1624 ápr. 25. 191