Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

A fejedelem érintkezése a város vezetőségével és polgáraival - Érintkezés a korabeli 4 bíróval - Bethlen kedvelt kassai papja, Alvinczy Péter

udvarunkban való hív forgolódását magaviseletét kegyelmes szemeink eleiben vévén, őtet becsületesen elbocsátottuk, ígérvén, hogy ennek utána is kegyelmességünkben meg nem fogyatkoztatjuk, azminthogy mostan is szerencséjét meg akartuk fogni."

1

4 A Bethlen és Alvinczy között fennálló bizalmas viszonynak jele az a levél, amelyben a fejedelem élete utolsó éveiben mintegy visszapillantásul az urak hűtlensége és elpártolása miatt öntötte ki panaszát. A nagy lelkesedés nagy hirtelen megváltozott az emberekben — írta neki. A hadakozást az úri és nemesi rend mindjárt megunta, látva, hogy 1-2 hét alatt nem mehet végbe hazájuknak a császár keze alól felszabadítása. Megsokalták, hogy személyükben kell harcolniok és nem akkor mehetnek haza, amikor akarnak, hanem fáradságot, nyugtalanságot, sőt vérük ontását kell hazájukért szenvedni. Kezdtek tanácskozni, majd a szerencsétlen prágai (fehérhegyi) csatavesztés után a nádorral (gr. Forgács Zsigmonddal) veszedelemre összeálltak. Elfeledkezve, hogy érettük hadakozom, mindnyájan eloszlottak, magamra hagytak fizetett népemmel (zsoldosaimmal). Jól emlékezhetik kegyelmed, miként álltak strázsát s éjjel-nappal hogyan harcoltak kevés vitézeim az egész császári ármádia ellen, hatodfél hónapig tartóztatva fel őket. Május 13-án kényszerültem Kassa alá jönni s e kevés nap alatt volt-e nyugalmam Kassán? — Isten és kegyelmetek ítélje meg. Amikor a gyalázatos gratiát (a nikolsburgi békét) az összes rendek örömmel fogadták el: nem gondoltak vele, hogy gyalázatos hírbe-névbe jutnak. Nem emlékeztek meg róla, hogy én választott királyuk vagyok. A császár hűsége alá akartak visszatérni. S ha Isten vezetése alatt nem állok ellen, bizony úgy jártak volna, mint a (cseh-) morvaiak. Gondolja meg kegyelmed, ha megengedtem volna magamat koronáztatni, mennyivel nagyobb szégyent vallottam volna. De Kassáról megindulva, Isten általam, tudatlan férge által azt a nagy armadát s a felfuvalkodott nagy embereket megszégyenítette, megrémítette, megfutamította. Mi voltunk győztesek, az urak és vármegyék mégis erőltették, hogy én kérjek a császártól békét. Látva, hogy sem a maguk javára, tisztességére, sem az én becsületemre nem gondolnak, kényszerültem megbékélni a császárral a nikolsburgi tárgyalások idején. Mert e belső egyenetlenségeket és a hadakozásban való kedvetlenséget jól tudták a császár és tanácsosai. Azt is tudja kegyelmed, hogy Kassát mily nehezen hagyták ke1

4 Gyulafejérvár, 1627. ápr. 7. Illésházy Gáspárnak. Várad, 1629. nov. 2. Illésházy G-nak. 148