Sebestyén József, Spielberger Leo: Beneš. Egy nemzet élete, egy államférfi portréja (Bratislava. Slovenská Grafia, 1934)

Előszó

Beneš útja: Csehszlovákia útja! Csehszlovákia útja: Európa útja! Közel tizenhat esztendő óta a világháború ka­taklizmájának következményeképpen megváltozott geográfiai, fizikai és életkörülmények közé jutot­tunk. Új nemzeti törzsek közé kerültünk. A min­dennapi élet ezer harca, a létért való küzdelem szinte elbástyázott bennünket a csehszlovák néptől. Nem ismerjük egymást. És szigorú kritikával te­kintve a dolgokat, nem is akartuk megismerni egy­mást. A megismerés pedig minden együttműködés alapja. Tisztában kell lennünk egymással, mert csak így tudjuk egymást megérteni. Egy nép életének kiteljesedésénél, miként az egyén életénél is az a döntő, hogy mit teremtett, mit alkotott, miképpen tölti be hivatását a földön. A csehszlovák nép több évszázados álom és harc után országot teremtett magának, ahol szabadon akar élni. A csehszlovákiai magyarság, támaszkodva az al­kotmánylevélben biztosított jogaira, kezdettől fogva tehetségével és munkájával járult az országépítés­hez, ugyanakkor azonban elmidasztotta, hogy lelki kapcsolatokon keresztül közelebb jusson a csehszlo­vák néphez. Ezt a mulasztást akarja pótolni ez a könyv, mely a csehszlovák építőmunka és honalapítás egyik ki­magasló alakján keresztül mutatja be azt az utat, amit Csehszlovákia megtett.

Next

/
Thumbnails
Contents