Sebestyén József, Spielberger Leo: Beneš. Egy nemzet élete, egy államférfi portréja (Bratislava. Slovenská Grafia, 1934)

Első rész: Egy nemzet napsütésben és árnyékban

éppen úgy, mint a magyar bakát, ha a saját nyel­vén akarja jelenteni azt a boldogságot, hogy a császárt tüzön-vizen keresztül, szárazföldön és vi­zén szolgálja és parancsára kész hősi halált halni. Csehet és magyart újból ugyanaz a sérelem éri, egy a sorsuk újra és az egyesülésben rejlő erőt mégsem tudják kihasználni. Pedig megpróbálták. Polónyi és Klofáč magyar-cseh front megteremtéséről tárgyalnak. Polónyi Gézának, a minden hájjal megkent fis­kálisnak, ellenzéki vezérnek és 1906-ban, a koalí­ció nem éppen dicsőséges érájában rövid ideig igazságiigyminiszternek érdekes vendége van: Klofáč képviselő, a cseh nemzeti szocialisták ve­zére. A Habsburg-ellenes közös front megteremtésé­ről tárgyalnak. Alig mennek azonban a dolog ér­demébe bele, máris világos mind a kettő előtt, hogy sohasem fogják egymást megérteni. Két világ találkozott itt össze és hidegen men­tek el egymás mellett, nem érthették meg egy­mást. A cseh politika vezérlője a középbirto­kos parasztgazda. Az egyik a cseh síkságról jött, ahol évszázadok óta egy gazdaságilag kielégített emberfajta irá­nyítja a közélet menetét, a középbirtokos paraszt. A 100—300 holdas birtokos, aki generációk óta gazdasági iskolában nevelkedett, földjét intenzí­ven műveli és a kalendáriumon és gazdasági szak­irodalmon kívül újságokat és könyveket is olvas, 39

Next

/
Thumbnails
Contents