Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)

Miután a gyámhatósági felügyelet nemcsak a vagyoni, de a sze­mélyi, erkölcsi és nemzetpolitikai érdekek védelmét is szolgálja, nem volt közömbös számomra, hogy a vezetésem alatt álló árvaszék felügye­letét és védelmét mielőbb és hatékonyan kiterjessze az összes felügye­lete alá tartozó, de ezen hatékony felügyeletet bármi okból nélkülöző személyekre, elsősorban tehát a felügyeletre leginkább rászoruló, há­zasságon kívüli viszonyból származó, valamint elhagyottnak tekintendő gyermekekre. Az adatgyűjtés céljára 27 kérdésből álló. négyoldalas nyilvántartó lapot szerkesztettem és bocsátottam a községi elöljáróságok rendel­kezésére. Mellőzöm itt az 1941. év elején elrendelt adatgyűjtés megszerve­zésére, összegyűjtésére, felülvizsgálatára és beterjesztésére vonatkozó körrendeletem közlését és csupán annak a lerögzítésére szorítkozom, hogy e nem mindennapi munkából a tanfelügyelőség hozzájárulásával, ahol lehetett, a tanítóság is lelkesen kivette részét. Az összegyűjtött adatok feldolgozása és a nyilvántartások 1942. év­végi adataival való kiegészítése 1941. év nyarától folyó évi szeptember hó közepéig tartott. Ennek oka a munka nagy terjedelme mellett azon körülmény is volt. hogy ezzel, egyéb hivatali elfoglaltság mellett is, csupán egy munkaerő tudott kellő felügyelet és ellenőrzés mellett fog­lalkozni. A munka nagy jelentőségét abban látom, hogy szemléltető kereszt­metszetét adja a gyámhatóságunk felügyelete alá tartozó személyek társadalmának, személyi és vagyoni viszonyainak és a gyámhatóságra háruló feladatok méreteire nézve e feladatok megoldására hivatottak­nak mélyreható és alapos tájékoztatást nyújt. De tanulságos útmutatással szolgálhat ez a munka nemcsak az ezzel foglalkozó jogászoknak, hanem a pedagógusoknak, szociológus­nak és a politikusnak is. Az összeírás eredményeként megállapítást nyert, hogy Bars és Hont k. e. e. vármegyéknek — az önálló árvaszékkel bíró Léva m. város le­számításával — az 1941. évi népszámlálás eredményeként 133.258 főt kitevő, de vidékenként, sajnos, nagy mértékben egykés lakosságából 1942. év végén 7525 kiskorú és 99 gondnokolt, összesen tehát 7624 sze­mély, vagyis az összlakosság 5.72%-a állott gyámhatósági felügyelet alatt. 1942 december 31. napján: Nem tartozik Cvámhatásági icl­ügvelet alá: 125.63-! lakos. Gyámhatósági íe-­üpyelet alá tarto­zik: 7624 lak-os. 80

Next

/
Thumbnails
Contents