Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)
Cseresznye-átvétel az állami úton. az Ipolyságon áruhahnozásból származó és lefoglalt ruhaneműekből pedig minden alkalmazott és tisztviselő a VIII. fizetési osztályig bezárólag. családtagjainak arányában, utalvány ellenében igen jutányos áron vásárolhatott. Az említett tisztviselőknek azonkívül segítségére voltam a befőzési cukor és tűzi f as z ii k s égle tűk beszerzésénél is, valamint az arra érdemeseket és rászorulókat különféle összegű kölcsönökben és segélyekben részesítettem. Az litmenti gyümölcsfák a szokatlanul száraz időjárást erősen megsínylették és különösen az elmúlt évi ültetésű csemeték közül sok kiszáradt. Bár a gyümölcstermés nem maradt alatta a tavalyinak, anyagilag nem hozta meg a várt eredményt, mert a drága munkabérek miatt a fák kezelése, a gyümölcs őrzése és szállítása nagy összegeket emésztett fel. A tapasztalatok alapján ezérl a gyümölcstermelést és értékesítést új alapokra akarom fektetni, az erre vonatkozó elgondolások most vannak tervezés és kidolgozás alatt. Az ország olajosmagtermelésébe való bekapcsolódást célozta az államépítészeti hivatalnak napraforgó-ültetési kísérlete az utak mentén, bár ennek eredményéről még nincsenek adataim, de már előre látható, hogy a kísérletnél lényeges eredmény nem várható. Az utkezelés szakszerűségének előmozdítása céljából, mindazon útbiztosok, akik az útmesteriskolát még el nem végezték, egymásután tartoznak a tanfolyamon résztvenni. A kereskedelem és közlekedésügyi minisztérium által Budapesten fenntartott útmesteri tanfolyam évente 10 hónapig tart és az oda berendelt útbiztos tanulmányi költségeit a törvényhatósági közútalap viseli. A törvényhatósági útbiztosok közül a tanfolyamot eddig három útbiztos végezte el sikerrel.