Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)
lelően, áldozatokat nem kímélve, a cukortermelést 500 vagonról l.'500-ra emelte. Ehhez azonban szükséges volt az áldozatot nem kímélő munka, mely nemcsak a cukorgyár környékén fekvő nagy- és kisbirtokosokat vonta be a cukorrépatermelésbe, hanem a felszabadult Felvidék legkeletibb részének cukorrépatermelését is eszközévé tette a gyár országos érdekű s nagy eredményeket felmutató munkájának. A cseh vezetés alól felszabadult gyárat rekonstruálni kellett, sőt napi feldolgozását növelni, ami a gépberendezés nagvobbítását vonta maga után. Teljesen új, nagy kapacitású kazánház és erőtelep lett építve. A gyárberendezés minden elavult, illetve nem korszerű részét a gyárvezetőség kicserélte. Felemelte a cukorgyár napi feldolgozásteljesítményét 150-ről 200 vagon répára, ugyanakkor a kockacukorgyártóállomás teljesítményét megkétszerezte. Ugyancsak korszerű átalakítás által lényegesen emelkedett a szeletszárító-berendezés napi feldolgozása. Mindezekhez megfelelő új gépeket kellett beszerezni, vagy a régi gépeket és berendezéseket korszerűsíteni. Ezen munkák a jelenben is folynak és több mint 7.000.000.— pengőt igényelnek. A paprikamalom gépberendezésének átalakításával, őrölt paprikáját Európa-hírűvé tette. A közellátás érdekében Oroszkán ipari sertéshizlaldát létesített, ugyanekkor a gazdaságban a sertéstenyésztést fejlesztette ki. A törzstehenészettel és az egyéb törzskönyvezett állattenyésztésével is közcélt szolgál, mert a köznek juttatott tenyészegyedekkel a minőség emelésén munkálkodik. Vetőmagtermeléssel és vetőmagelszaporítással szintén közérdeket szolgál, mert a földmívelésügyi kormányzat hivatott szervei útján, nemes, aklimatizált vetőmagfáleségekkel látja el a vármegye gazdaközönségét. A gazdaság vezetősége minden időben készséggel áll a várCukorgyári uradalom. Sertéshizlalda. 217