Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)

emelésére. Máig is megoldatlan a posta és a távírda hivatal elhelye­zése. A mai háborús időkben természetesen nem valósulhatnak meg az oly annyira szükséges és kívántos építkezések, ezekre majd csak a normális békeviszonyok beköszöntével kerülhet sor. Régi kívánalom valósult ineg akkor, amikor felépült a járásbíró­ság új székháza, melyben elhelyezést nyert az adóhivatal is. Előkészület alatt áll a gimnázium új épületének építése. Ennek felépítése után a város tulajdonát képező gimnázium épülete kultúr­házzá lesz átalakítható, amelyben elsősorban elhelyezést nyerhetne a fejlődés kezdő állapotában levő és a mai helyén túlzsúfoltan elhelye­zett városi múzeum, továbbá a több, mint 10.000 kötetet számláló közkönyvtár és olvasóterem, valamint azon kulturális egyesületek, amelyek eddig saját otthonnal nem rendelkeznek. így elsősorban a Lévai Dalárda és Lévai Zeneegyesület, nemkülönben a legújabban alapítóit Lévai Zeneiskola. Sürgős megoldást igényel az államrendőrség lévai kapitányságá­nak és őrszemélyzeti laktanyájának elhelyezése, amely szervek jelen­leg eredetileg magánlakások céljára szolgáló épületekben vannak elhelyezve. Ugyancsak krvánatos volna az államépítészeti hivatal és \ a pénzügyőrség lévai szerveinek megfelelő hivatali épületekben való elhelyezése. Az állami elemi iskola ma is szükségszerű elhelyezése, szintén a jobb idők beálltával kíván sürgős megoldást, mégpedig új iskola épü­let építése útján. Lévának, mint megye székhelynek természetes kívánsága, hogy a pénzügyigazgatóság és a törvényszék az elkövetkező békésebb idő­ben ugyancsak idehelyeztessenek, amely hivatalok részére szintén megfelelő épületek emelése lesz szükséges. Már most fel kell készülni a vázolt feladatok megoldására, hogy annakidején, amikor a viszo­nyok megengedik, hozzá lehessen látni a tervek megvalósításához. Annak dacára, hogy a város röviddel a felszabadulás után a kül­politikai bonyodalmak és háborús körülmények által előidézett nehéz­ségekkel volt kénytelen szembenézni, az építőmunka, ha csökkentett keretek között is. de továbbfolyt. Befejezést nyert a városi strand­fürdő és versenyuszoda kiépítése, levente lőtér épült és megtörtént részben a sporttér rendezése. A kormányhatósági rendelkezések alapján mintaszerűen megszer­vezett hivatásos tűzoltóság megfelelő laktanyához jutott és megtörtént a régi városi Honvéd-laktanya egyes helyiségeiben a levente otthonnak elhelyezése. Az Állami Napközi Otthonos Ovóda a belügyi kormányzat hat­hatós támogatásával létesült és ugyancsak jelentős államsegéllyel meg­épült az Egészségháza. A Városi Színházteremnek kulturális célokra való teljes szabad­dátétele érdekében a város megvásárolta a második lévai és időközben megszüntetett mozgófényképüzem épületét és azt tetemes költséggel újjáépítette. Folyamatban van szálloda — és éttermet is magában foglaló — épület teljes renoválása. Megindult és a folyó évben befejezést nyer a szeretetház építése, egy régi városi épület teljes átépítése útján. 169

Next

/
Thumbnails
Contents