Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)

lázadásának letörése után leányát, Sebét, Kopai megyei tisztviselő feleségét a lévai vár udvarán fejezték le. A Lévai-család 150 esztendőn át birtokolta a várat, majd Balassa Menyhért veszi birtokába és az ő idejére esik a törökök első Léva-vára elleni ostroma, 1554-ben. Adományozás útján a vár, érdemei jutalmazásául, Dobó István, az egri hős tulajdonába kerül, aki hatalmas építkezéseket végez és az ő idejéből származik a még ma is lakható állapotban levő várkastély. A vallásháború idején Bethlen Gábor iG20-ban foglalja el a várat, egy év multán azonban Koháry Péter visszafoglalja. 1640-ben a lévai várat III. Ferdinánd a hozzátartozó uradalommal együtt 180.000 aranyért eladja Csáki Lászlónak. A jószívű földesúr emlékét máig is hirdeti az ismert szólásmondás: „Ez nem a Csáki szalmája." Küprili Achmed vezérlete alatt 1663-ban foglalja el az óriási török túlerő Léva várát. Rá egy évre Souches császári generális csapatai a lévai csatában megfutamítják a törököt, amely ütközetben elesett Koháry István barsi főispán is, a lévai várőrség parancsnoka. A helyet, ahol megsebesült, emlékoszlop jelöli meg. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején Vak Bottyán felrobbantotta a lőportornyot és felgyújtotta a vár épületeit. 1708-ban szűnt meg ilyen módon a lévai vár katonai erődítmény lenni és omladozó falai hirdetik csupán a régi idő emlékeit. Az 1930-as években a várat műemlékké nyilvánítják és a vár kövei teljes széthullásának megakadályozására nagyobb méretű restaurálási munkálatok folytak. A mai állapotában is megkapóan szép váromladék és a környező nagy történelmi múltról regélő épületek megérdemlik, hogy az utódok kegyelete tovább ápolja őket és ha ma katonai szempontból nem is bírnak az ősi falak semminemű jelentőséggel, meg kell óvni azokat az enyészettől, hogy örök mementóként tanúskodjanak az elmúlt időkről. Az ősi lévai vár kincse buzdítsa mindenkor e város lakóit áldozatos hazaszeretetre, önfeláldozásra, serkentse buzgó, fáradhatatlan munkásságra a család és a családok javán keresztül a Haza üdvére. A háborúk és harcok szünetében, amelyek hazánkat gyakran és hosszú időre visszavetették a fejlődés útján, újra és újra nekilendül az élet. Léván is a vár tövében szorgos polgári munka folyik és a lévai ipar tisztes nevet szerzett. Készítményeit messzevidéken ismerték. A lévai vásárokat pedig, mint a lévai cserző vargák, csizmadiák, szíjgyártók, nyergesek, szűcsök, kádárok, kerékgyártók, kaptafakészítők, később magyar és német szabók, szitások és kefekötők gyártmányainak legfőbb árusító piacát a széles környék népe szívesen látogatta. A várövezet bástyafalain belül mintegy fél négyzetkilométer kiterjedésű területen épült a régi Léva városa. A várfalak építéséhez szükséges kőanyagot részben a lévai ihomokkő-bányák, részben a szomszédos és jelenleg Szlovákiához tartozó Dobóberekalja (Podluzsány) határában levő andezit kőbánya szolgáltatta. E bányák hatalmas vájatai tanúsítják, mily tömérdek kőanyag volt szükséges a várfalak építéséhez. A fejlődés áttörte a várfalak által vont határokat, az enyészet elmálasztotta a köveket, azt a kőanyagot pedig, amely dacolni tudott az idővel, beépítették a házak alapzatába, falaiba. Talán e kö164