Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)
céll szolgálta, hogy az intenzív takarmánytermelést a nagy számban megjelent kisgazdáknak bemutassa. A Kisalföldi Mezőgazdasági Kamarával kapcsolatosan rendezett határjárás és vetésdijazás igazolta, hogy a Gazdasági Egyesület azon törekvése, hogy a gazdaköröket vetőmagtisztítógéppel lássa el, a gabonatermelés minőségi fellendülését s a talaj gyommentesítését mozdítja elő. A 23 községben megrendezett tengeri és szójabab kapálási verseny gyakorlati útmutatást adott, hogy a szükséges kapálás megadása még a nagy szárazság mellett is mily eredményesnek bizonyul. Nemcsak a termelés terén igyekezett a Gazdasági Egyesület a vármegye gazdaközönségének támogatására sietni, hanem a Kisalföldi [Mezőgazdasági Kamarával együttesen a gépek kihelyezésével a tengeri góré és siló, valamint a trágyatelepek okszerű megépítésével a gazdákat intenzív gazdálkodásra serkentették és ezek felépítésénél megfelelő instrukciókkal és tanácsokkal látták el. Gazdasági Egyesület feladatát képezte ebben az évben is folytatni a gazdakörök megszervezését, ami 62 községben már sikerült is, s így .a falu kisgazdái ezen szervezet útján a Gazdasági Egyesülettel szoros érintkezést fenntarthatják, úgy a termelés, mint az értékesítésnél szükséges támogatásban részesülhetnek. A Gazdasági Egyesület 60 téli előadáson a gazdaközönséget az aktuális mezőgazdasági kérdésekkel ismertette meg, s tárgyai sorába a községi határok tagosítása, rétek, legelők okszerű gondozása, az ipari és olajos növények termelése, a kettős takarmánynövények és a négyes vetésforgó bevezetése képezte. '.äfl WÉMi . k'«, , - t ' • "