Gömöry János: Az Eperjesi Ev. Kollégium rövid története (1531-1931) (Prešov. Kósch Árpád könyvnyomdája, 1933)

hazai nyelveket is és ezek a tanrendből jóformán soha le nem kerültek, de ennek semmiféle nemzetiségi tendenciája nem volt. A tanári, lelkészi, sőt a püspöki állások betöltésénél sem mellőztek senkit nemzetisége miatt. Nem ütköztek meg azon sem, ha valaki a szokásos latin nyelv helyett ezt vagy azt a hazai nyelvet használta. A pártfogók alapítványaikat latin, magyar, német, szlovák nyelven készítették. A latin nyelv eltörlése után ennek a helyébe a magyar nyelv lépett. Ebből még nem lett volna baj. Hiszen a latin nyelvet más nyelvnek kellett az állami életben pótolnia. Hogy ezt Magyarországon ugy oldották meg, hogy az állam nyelve a magyar lett, ez ellen bajosan lehetett kifogást tenni. A baj ott kezdődött, hogy egymásután olyan intézkedések történtek, amelyekben a különböző nemzetiségek joggal kultúrájúknak, sőt nemzeti létüknek veszélyeztetését látták. A Kollégium is magyar tannyelvű iskolává lőn. Bátran állíthatjuk teljes objektivitással, hogy ez az átalakulás a latin nyelv megszűnte után természetes folyamat volt, mert egyezett az Ősi Pártfogóság óhajtásával s mert az ifjúság túlnyomó többsége magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Es a magyar ifjúság 1827-ben önakaratából alapította a Magyar Társaságot is. De hasonlóképen szervezkedett a Kollégiumban a szlovák és a német ifjúság is. A fenntartó és tanári kar súlyt helyezett emellett arra is, hogy a német és szlovák nyelvet az iskolában továbbra is tanítsák, sőt ezeket a nyelveket a magyar ajkúak ís tanulják. A nyilvános kollégiumi ünnepélyek el nem képzelhetők, hogy azokon német és szlovák beszéd, — 38 — 4*