Farkas Gyula: Az elszakított Felvidék magyarságának szellemi élete (Budapest. Pallas, 1927)

37 így ha néha könny borítja is el szemét, mikor népének jelenjét nézi, mint bordala, a Borkóstolás mutatja, mégis mindig újra és újra kezd bízni. Nem érti Mécs Lászlót, aki benne csak a pacifistát látja és politikai szempontból érté­keli. Az ő magyar nemzeti érzése új érzés. Költészetének származási adottsága mellett másik él­ménytadó forrása mélyből fakadó, katholikus vallásos hite. Papi elhivatása egybeolvad benne a költőivel. Isten orszá­gát szeretné a földre varázsolni, rózsákat olt az evangé­liumból, hogy szebb kegyen a föld. Gyermeki hittel hiszi, hogy ez megvalósítható, csak az embereknek kell meg­javulniok az evangélium szellemében. Ezért hirdet szeretetet gyűlölet helyett, jóságot rosszaság helyett. Semmi emberi nem idegen előtte, mindent megért, s egy új, tisztult ideáliz­must hirdet. Minden élménye csak keret, hogy ezt a hitvallá­sát hirdethesse. Mindenben szimbolumot lát, szinte látomás­szerűen. Metafizikai erők uralmát érzi mindenütt. Innen köl­tészetének misztikus alaphangulata. Az utóbbi időben gyakran szemére vetették, hogy lírája egyhangúvá válik, élményekben szegény, és újabb verseiben már csak önmagát ismétli. Pedig ez tévedés. Mécs László lírája igen sokhúrú. Az érdeklődése olyan, mint egy gyermeké, mindenre kiterjed, mindenen tud csodálkozni. A legkisebb esemény fontossá lesz az ő szemében. Él ményei sokszínűek. Mint pap eljár keresztelőre, lako­dalomba, temetésre. Betegeket, haldoklókat látogat. Benne él az élet nagy misztériumában. Minden esemény széles távlatokat nyer nála. Résztvesz báli éjszakákon is és el tud bolyongani egyedül a mezőkön virágokat szedve. Nem is az élményeiben van az egyhangúság, hanem abban a szemléleti módban, ahogyan a dolgokat látja. Nála az élmény kifeje­zése sohasem cél, hanem csak eszköz, hogy evangéliumi hitét demonstrálja, prófétai ösztönét érvényesítse. Alig van egy­két könnyebb dala. mely önmagáért született volna meg. Költeményeinek ez az egyszínű célzatossága az, mely eleinte felemel, vígasztal és gyönyörködtet, később kifáraszt. Súlyos mondanivalóinak megfelelőleg szereti a széles formákat. Költeményeinek rendesen epikai keretet ad, me-

Next

/
Thumbnails
Contents