Farkas Gyula: Az elszakított Felvidék magyarságának szellemi élete (Budapest. Pallas, 1927)
-29 telenségekből, felszínes szórakozásokból tevődik össze. A háttérben azonban ott érezzük a rettenetes katasztrófát, melyről még beszélni sem szabad, melynek tudata azonban ott él minden szóban és minden mozdulatban. Ennek az antológiának versei is legnagyobbrészt kis egyéni érzelmekről, egyéni problémákról szólnak, valami bágyadt humanitási érzés hatja át és teszi őket egyszínűvé. Időtlen és nemzethez nem kötött versek ezek, szinte az az érzésünk, hogy akár franciául vagy németül is megjelenhettek volna és a világ bármely táján. Hiányzik belőlük az erdélyi költészetnek annyira jellemző röghözkötöttsége és mély problematikája. Olvasva őket, szinte igazat adunk a felvidéki líra szatirikus kritikusának, Keller Imrének, aki a felvidéki líráról így ítél : «Egy szellemes kassai irodalombarát egyszer-kétszer megcsinálta azt a tréfát, hogy egy szlovenszkói költő verssorait összecsereberélte — és a költemény abszolút semmit sem veszített eredeti értékéből. Én ezt a tréfát akként variáltam, hogy négy cseh-szlovákiai magyar író költeményéből egy-egv versszakot vettem át és illesztettem össze egy költeménybe és az így nyert ötödik költemény nagyszerűen megállotta a helyét — szlovenszkói mérték szerint. Ilyen egyénietlenség hangban, modorban, felfogásban, meggyőződésben, írásban, kifejezésben nem lehet alapja, kiindulópontja, forrása egy szárnypróbálgató irodalomnak». 1 Nem látja meg azonban ennek a költészetnek mélységeit, aki így a látszat szerint ítél. Aminthogy érdemes kritikusok sem látták meg a Kicsinyesek• allegória-jellegét és megbotránkoztak a regény üres tartalmán. A felvidéki lírára a negatívumok is jellemzőek, legfőbb képviselői azonban annyi pozitív értékkel gazdagították az egyetemes magyar irodalmat, hogy ma márnem lehet napirendre térni felettük. Látszólagos egyszínűségük közös élményforrásaiknak következménye. Lényegesen megkülönbözteti azonban őket az a mód és az a világszemlélet, ahogyan ezekre az élményekre reagálnak. A világháborút még gyermekfejjel élték át, és annak emlékei közül csak az a rettenetes sok nyomorúság és tragédia 1 Keller Imre : Irodalmi mozaikok. Athenaeum. Kassa, 192(í. 148.1.