Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1936)

Második rész. A dóm leírása

valamint főtisztelendő Paldián József szt. Szaniszlóról ne­vezett sárosi apát, a kassai székesegyház nagyprépostja, főtisztelendő Jóób Mátyás, a bl. Szűzről nevezett Zér-monostori apát, ugyanezen székesegyház éneklő kano­nokjának és Kassa szabad királyi város részéről pedig Fischer Károly főbíró, Spernahovits Ferenc konzul, Haske Sándor főjegyző és Aranyossy János néptribún uraknak, mint a Tanács által kiküldött megbízottaknak jelenlétében, a püspöki székház üléstermében, vegyes bizottsági gyűlés tartatott, amely alkalommal, miután a fentnevezett királyi biztos Ür Őméltósága a reá bízott feladatban eljárni óhajt­ván, a neki, mint az előbb említett 1822. évi dec. 23-án 30604 sz. alatt kelt kegyes megbízólevél alapján kinevezett mélt. királyi biztosnak, a városi levéltári okiratok rendel­kezésére bocsátattak, részletesebb és tüzetes megvizsgálás után, az említett plébániai templom részére, az előbb emlí­tett esztergomi érsek által tett alapítványt sem részletezni, sem eléggé meghatározni, sem megfelelően kikutatni, sem­mi módon sem volt képes, a gyakran címzett királyi kom­misszárius úr kizárólag a mindkét félnek a jövőre való megnyugtatása végett, a várost a jelen ügy barátságos megoldására szólította fel. A méltóságos megyéspüspök részéről történt azon nyilatkozat, hogy amennyiben Őmél­tósága, a város kiváló dicséretére, nyíltan és őszintén el­ismeri, hogy ez a város a patronátusi jogból reá háramló kötelezettségeit sohasem mulasztotta el, sőt inkább min­denkor és minden időben kiváló buzgalommal, kegyelettel és készséggel pontosan teljesítette s így ugyancsak azon re­ményben, hogy e város feladatának s az ezzel kapcsola­tos terhek viselésének a jövőben is meg fog felelni, az em­lített alapítvány minden bolygatásának egyszerűen és örök időkre elejét venni hajlandó, mint ahogy ennek jelen nyi­latkozatával ünnepélyesen elejét is veszi és nyilvánosan kijelenti, hogy a maga részéről ezt soha többé fölújítani nem fogja, aminek következményekép ugyancsak Őméltó­sága a megyéspüspök úr a város részéről is, az alulírott 411

Next

/
Thumbnails
Contents