Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1936)

Második rész. A dóm leírása

őt angyalok között a fellegekből az égő Kassára vizet öntve mutatja, jelenleg a templomi sekrestyében őrzik. A szt. Orbán harangtorony nyugati oldala mellé köz­adakozásból 1936. szeptember 19-én szt. Vencel bronz­szobrát állították s azt Cársky József püspök, apostoli adminisztrátor szeptember 28-án ünnepélyesen megáldotta. Szent Vencel herceg, vértanú, Csehország védőszentje, a buzgó keresztény Vratislav fejedelem és hitvese Draho­míra pogány hercegnő fia volt. Neveltetését nagyanyjától szt. Ludmillától nyerte, aki unokáját a keresztény hit és erények szeretetére és gyakorlására tanította. Csupán 12 esztendős volt, midőn korán elhúnyt atyja örökébe lépett. A kormányzást pogány anyja ragadta magához s minden lehetőt megtett a kereszténység kiirtására. Ven­cel nagykorúságát elérve s az ország kormányát átvéve, teljes buzgalommal látott Krisztus hitének elterjesztésé­hez és megszilárdításához s önmegtagadó, tiszta, erényes, buzgó életének példájával, valamint a keresztény jóté­konyság hősi gyakorlásával törekedett alattvalóit boldo­gítani. Pogány anyja és hasonló szellemű öccse Boleslav, a keresztény hit iránt ádáz gyűlölettel eltelve, miután előbb 927-ben szent Ludmillát orgyilkosokkal megfojttat­ták, Vencel életére is törtek. 929. szeptember 28-án, midőn reggel szokása szerint a templomba ment, hogy ájtatos­ságát elvégezze, Boleslav és cinkostársai, őt a templom ajtajánál orvul megtámadták és kegyetlenül legyilkolták. Ereklyéjét Prágában a szt. Vitus templomban kegyeletes tisztelettel őrzik. A kassai szobor a szentet fejedelmi ruhában, fején koronával, kezében a diadalmi zászlóval ábrázolja, gránit­alapzatán e felirattal: SVATY VÁCLAVE — NEDEJ ZAHYNOUT! — NÁM ANI BUDOUCÍM. (»Szent Vencel — ne engedd, hogy elpusztuljunk — mi és utódaink.«) Az emlékmű mestere Kubíček Leo prágai szobrász­művész volt. 381

Next

/
Thumbnails
Contents