Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1936)

Második rész. A dóm leírása

Miként a káptalani sekrestye, úgy ez a kápolna is a dómhoz épített 15. századbeli toldás. Ezt mutatja az oltár mellett lévő, egykor a templom külső falát támasztó pil­lérmaradvány. A mennyezet hálóboltozatos bordáinak a Perger-síremlék fölött lévő gyámkövén a mestersipkás, hosszú göndörhajú, bajuszos-szakállas s kezeiben iratsza­lagot tartó férfialak valószínűleg a kápolna építőmesteré­nek, Kemény Lajos szerint Lapicida István képe. A kápolna mai elnevezését oltárának Mettercia (Met­tercia = Selbstdritt = harmadmagával), vagyis szt. Annát Szűz Máriával és a gyermek Jézussal ábrázoló, fogadalmi képtől nyerte. Bubics Zsigmond kassai püspök fedezte fel e festményt, a dómból kiselejtezett templomi fölszerelések töredékeit tartalmazó városi lomtár porában, egy üres hordót tartó rozoga szék alatt. A püspök fölismerte a kép értékét és azt Budapesten Beer József szakértő művésszel megrestauráltatta, Tirolban megfelelő oltárt készíttetett számára, abba helyeztette két angyal közé e becses mű­kincset, az oltár oromzatára pedig a dóm máriapócsi kegykép-másolatát illesztette. A fatáblára festett 1'23X0'82 cm. nagyságú Metter­cia kép a rajta lévő évszám szerint 1516-ból való. Avatott mestere 1 a miniatűr művészek finomságával festette meg alakjait s helyezte el a középkor kedvelt szentjeinek féla­lakjait a Jesse családfájára emlékeztető elágazó ágakon fakadó virágok kelyhébe. A kép közepén helyezkedik el az indák fonódásai között mandorla alakú keretbe foglalva szt. Anna a bl. Szűzzel és a gyermek Jézussal a karjain, a fejét övező arany dicsfénybe foglalt eme felirattal: »S. Anna Mettercia ora«. Feljebb van hasonló keretben a holdsarlón álló Madonna isteni gyermekével ; dicsfényének felirata: »S. Maria ora.« Alul a középen egy Kassa címerével ékített kétfülü, 'Kemény Lajos szerint a kép festője Babocsai János képíró lehetett, aki mint a kassai képírócéh tagja 1514-ben Kassán pol­gárjogot nyert, vagy Ambrus mester, akit Güntert Mihály 1516-iki testamentumában, végrendelete egyik végrehajtójának nevez meg. —Arch. Ért. 1897. 46. 291 19*

Next

/
Thumbnails
Contents