Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1936)

Első rész. A szent Erzsébet dóm története

Történeti bizonyossággal ezeket állapíthatjuk meg Kassáról és templomáról a tatárjárás utáni időktől a 13. század végéig. A kassai szt. Erzsébet templomot érintő következő levéltári okmányunk Imre egri püspök 1 1382. augusztus 3-án Széplakon kelt okirata. Ebben arról van szó, hogy egy Nikus nevű polgár Pál fia, Rómába való zarándoklása előtt oly rendelkezést tett, hogy ha útközben meghalna, vagyonából érte, élő és elhúnyt rokonságáért a szt. Er­zsébet plébániai templom szt. Péter és Pál oltáránál min­den nap szentmisét mondjanak. Nikus zarándokútjában meghalt. Vagyonának örökösei és Vynandus akkori plé­bános között, a városi hatóság hozzájárulásával, oly meg­egyezés jött létre, hogy a mondandó misékre fizetendő negyven arany forint alapítványi összeget, az örökösök Szikszón lévő három szőlőjük és egy rét átengedésével váltják meg. Az egyességet az egri püspök jóváhagyta azzal, hogy a szőlők megőrzéséről és műveléséről gondos­kodni a mindenkori kassai plébános feladata lesz, amire ez egyházi fenyítékkel is kötelezhető. 2 Ugyancsak a 14. századból maradt reánk egy 1385. Fekete vasárnap utáni pénteken Stoyan Jakab kassai bíró s a 12 tanácstag által kiállított s a város nagyobb függő pecsétjével ellátott okirat. Ebben a tanács jóváhagyta a Greniczer János, Sajfmacher Pál és Aurifaber János, mint a kassai Békás nevű fürdő örökösei és tulajdonosai és a szűcsmesterek között létrejött ama egyességet, hogy a Hunnusch Péter és fivére János által végrendeletileg hagyományozott legátum címén, a fürdő tulajdonosai arra kötelezik magukat, hogy a szűcsök társulatának minden 'Emericus I. Zudar de Ónod 1378—84 években volt az egri egyházmegye püspöke. 2 »Emericus miseratione divina et Apostolice Sedis gratia epis­copus Ecclesie Agriensis ... In cujus testimonium présentes literas nostri sigilli majoris appensione duximus roborandas. Datum in Zeplak tertia die mensis Augusti Anno Domini Millesimo tercen­tesimo octuagesimo secundo.« — Kassa-városi titkos levéltár. C. Ecclesia. 16

Next

/
Thumbnails
Contents