Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)

Variálás

47 csapkod/a arcomat." (Asszony.) „Esik eső sűrű csöppje sűrű felhők árja, Szomorúan csapdossa a ragyás csárdafalat." (Itt a rím maga útbaigazíthatta volna. Erre saját szövegeikben inkább ügyelnek. Mikor egy cigány dalolta, hogy: „Ha egy madárka fölrepül, Bennem a vér meghidegszik" — a magyarok kijavították, hogy „talán meghidegül".) Egy 13 éves kislány dalolta az ismert slágert: „Indul a svábhegyi fogaskerekű, ez csak a babámra vár", a következő sort dallamostul kihagyta, aztán következett: „Hogyha lenne hűtlenségem verseny Budán, megnyerné az első díjat az én babám." Van egy valószínűleg német eredetű dallam, ponyva szöveggel, melyben ilyen nyelvtani lehetetlenségek vannak: „Ott láttam három grófot, egy csónakon ha túsz" és „Mert én egy szegény leányka, te gazdag gróf vagyol". Érdekes, hogy az ország túlsó felében, Baranyában ugyanezekkel a szavakkal mondták el. Ott meg is kérdeztem, hogy mondják-e máskor is beszéd közben, hogy vagyol? Akkor kezdett csodálkozni az illető, hogy mit dalolt; nem is figyelt rá addig. Az eredeti ponyva szövegben lehetett így és változtatás nélkül átvették. A „Sárika, Sárika, kis szentem"-ben egy asszony így énekelte a harmadik sort: „Szál a madár is azt dalolja nekem." A férje rá is szólt: „Mindig oj tótokat beszélsz." ő t. i. tudta jól a szöveget. Mindezek az értelmetlenségek azt mutatják, hogy nem is gondolnak az ilyen szövegek tartalmára; teljesen idegen világ ez számunkra. (NB. Minden egyes esetben többször elmondták a kérdéses helyet; így véletlen nyelvbotlásról nem lehet szó.) De nemcsak a szöveg, vagy a forma lehet idegen a műdalokban, egyes nehezebb dallamfordulatok és különösen a moduláló helyek mutatnak állandó ingadozást. (30.) Egy dalt nehéz volt megtanulni. Kérdésemre, hogy mi volt a nehéz, azt felelte az illető lány: „Le meg fel igen kell menni." íme, harmadik sora, ahol ezek a nagy ugrások vannak: (31.) Egyáltalán műdaloknál sokszor kiesnek a hangnemből, gyakran éppen a befejezésnél. (32—33.) A 3/

4 ritmusoknál is folytonos ingadozások vannak. (34, 13. 15. példák.) Ezek az elváltozások mutatják, hogy küszködik a nép az idegenszerűségekkel, hogy tördeli, koptatja, mert csak azt tudja befogadni, ami hasonló a megszokott formáihoz. Ami közel áll ezekhez, azt gyorsan átalakítja, beolvasztja közéjük. Különösen meg lehet ezt tenni a régebbi műdalok rövidebb 8—14 szótagos darabjaival. Ennek a folyamatnak első lépése az, hogy a hallgató tempót giustosítják: feszes csárdásnak éneklik a hallgatót. (35—38.) Erre igen