Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
A dal élete
41 asszony. Az ura elkezdte magában dúdolni, aztán megszólalt: „Ez nem szép? De még ojan szép nincs is több az összes között." 1 4 De még ennél az asszonynál is vannak jelek, hogy csak velem szemben szégyelte annyira a népdalokat. Mikor a lánya szerepelt színdarabban és kellett neki egy nóta, egy szép népdalt tanított neki, ami régiesebb és szebb, mint a ma felszínen mozgó nóták. Az azonban tény, hogy a középkorú asszonyok sok műdalt tudtak és tanítottak is a fiataloknak. Ez viszont nem öröklődött tovább, a 20—30 év közötti lányoknál, asszonyoknál semmi nyoma sincs, mintha ők egészen más világban éltek volna. Csak most, az új generációnál van ismét visszatérés a hallgatókhoz, de csak egy idő óta. A legényeknél más a helyzet, ők sokkal több hallgatót, slágert tudnak. Többet járnak ki a faluból, hamarabb hódolnak be civilizációs hatásoknak, mint az inkább konzervatív lányok. Van köztük, aki hallgatókért lelkesedik: ,,Oj szép, mikor a cigány húzza", mondta egyegy érzelgős műdal után. „Ojjan csuda-szép ez." Egy másik meg a jazz-darabokért. ,,Jánoshegynek hegye van", „Meredek hegyeken terem a szerelem" és hasonlókat emlegetett folyton. (Tudni nem tudta őket.) Mindig kért, hogy tanítsam meg arra: „Muzsikusnak dalból van a lelke." Nem régi nála ez az állapot. Kassán, mint katona jutott el színházba, kávéházba, ott csapta meg a számára ismeretlen, új világ szele: még a táncosnő vonaglását, a muzsikusok mozdulatait is mutatta, ahogy a ritmusra imbolyogtak. Oda volt érte. Csodálkoztam, hogy mennyit tud ezekből. „Még talán nem is sokat tudunk. Ülünk a tuskón. A műveltebb emberek többet tudnak." A színházról is egy nagy alaktalan fényesség élt benne. Részleteket mesélni nem is tudott. (Csupa kabaré- és operettszerű darabokat látott.) A városi raffinált élettel való találkozás egészen kiforgatta énjéből. Ez ugyan szélsőséges eset, de mindig voltak a legények közt, akikben megvolt a nagyobb hajlam az effélék iránt. Az asszonyok egy Menyus nevű legényt emlegettek, akitől a sok műdalt tanulták. „Járt mindenfelé dolgozni", onnan hozta őket. A „gimbelem-gombolom, légy enyém angyalom" és a „Londonnak vannak sok számos utcái" és hasonlók mind az ő közvetítésével jöttek be a faluba. A maiak közt is van ilyen: „M. András, az tud csak szépen. Ritka, amit az nem tud." (T. i. hallgatót.) A legények, emberek nagy részénél nincs ilyen túlzás. Tudnak sok slágert, sok hallgatót, de azért teljesen benne élnek a falu 1 1 Tetszésnyilatkozat és nemtetszés is bőven van népdalra, műdalra egyaránt. Nem mindig lehet megállapítani, hogy milyen befolyás, lojalitás stb. váltja ki ezeket. De az olyanféle önkénytelen megnyilatkozások, hogy „igen kedves nóta volt ez nekünk" mindig népdallal kapcsolatban fordultak elő.
