Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)

A dal élete

34 eset. ők már kimaradnak a mindennapi dalolásból, sokszor nem tudják a dal egy-egy sorát, vagy az egész dal nehezen jut az eszükbe. ,,Pedig vígan danoltuk kilencszáztizenkettőbe, menyaszonyér voltunk." Szabadkoznak: ,,Kinek van az eszébe? Lagziba se megyünk." Van olyan eset is, hogy nem felejtik el a dalt, tudják, mégsem kerül a tudatukba, megfeledkeznek róla: ,,Má ijet hogy tudnak kitalálni, eszembe nem jutna, pedig ugye tudom", — mondta egy asszony, mikor kérdeztem tőle a „Verje meg az Isten a mészáros bárdját" kezdetű dalt. Lányoknál is előfordult, hogy nem jutott eszükbe sokáig valami, ami „gyakori nóta" volt régebben. Tehát ugyanolyan divat uralkodik itt is, akárcsak a polgári világ slágerei közt. Csakhogy itt nem múlik el minden dallam, mint a slágereknél. A különösen életrevaló, sikerült dalok elkerülik a divatnak ezt a pusztító hatását és túlélik más, kevésbbé életképes társaikat. S ha nem is szerepelnek olyan sokat, mint a legfrissebb dalok, de azért mindig elő-kerülnek; hiszen egy bálon, vagy egy hosszú téli estén a fonóban nem is volna elég a divatos nóta, ha sokat dalolnak. Ilyen tartós életű dal a 8. példa, vagy az említett „Csütörtökön este gyer nálunk". Ez a mai fiatalságnál olyan szerepet tölt be, mint az öregeknél az említett menyaszonybúcsúztató: messze vidékre el lehet menni Ájból akármelyik irányba s mindenütt ismerik. Az ilyen nótáknak már a megszólalásakor is érezni, hogy kedvesebbek, mint a többi. Együttes dalolásnál, ahogy egyik a másik után rákezd egyegy nótára, nem egyforma lelkesedéssel dalolnak. Vannak dalok, amelyikbe nem is mindenki kap bele, egy-kettő elkezdi és magára marad vele. De ahogy az ilyen közkedvelt nótákra egyszerre rázendítenek, frissen és kedvvel, az igazi spontán tetszésnyilvánítás. Éppoly biztos, befolyásolástól ment bizonyítéka a tetszésnek, mint a kedves dallamra ráhúzott sok versszak. Néha meg is nyilatkozott a divattal szemben az érték tudata. A lányok, akikhez később jutottam el, tudták, hogy az újabbakat már felírtam és előszedték a régebbieket. „Ezek nem oj újak, de igen szépek." A divat változásával, a folytonos felejtéssel és új kereséssel szembeszáll az értékekhez való ragaszkodás. Az eredmény az, hogy sok selejtesebb dallam elhull és a szép megmarad. (Sok ezek közül is elvész, egy faluban csak egy részük marad meg, de máshol megint mások, s egy nagy területet tekintve a szelekció mégis megmenti az értékesebb dallamok többségét.) Ugyanaz a jelenség ez, mint a magas kultúrában: a minden időben meglévő sok közepest kiszűri az idő, a múltból csak a legnagyobbakat látjuk. Vájjon nem ez az oka, hogy a régi népdalok közt oly sok az önmagában zárt, kiművelt, szinte alkotás-számba menő darab és aránylag igen kevés az esetle-