Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
Daltanulás
21 „Rácsos kapu, rácsos ablak". Jellemző ennél a „kultúrcserénél", mennyire volt érzékük, hogy pontosan hasonló értékűt adjanak. Ott is mindenféle hely és idő alkalmas volt daltanulásra, csak ezek a helyek krumpliásás és hasonlók helyett itt most kissé mások. Pl. „Amerikába a gyárba dolgoztunk. Egy fiú kérdezte: „Tudja-e maga ezt a dalt?" (Jellemző, hogy egy műdal volt az aradi tizenháromról.) Vagy: „Egy fiatalember mellettem köszörült az (olló) gyárba, azt mondta: „Ezt daloltuk tegnap a színdarabban". Ez ís hazai szokás, a színdarabjátszás, épp úgy mint a dalárda: mind a kettő régi hagyomány ezen a vidéken; mindezt Amerikában is megteremtették maguknak. így aztán a „Tavasz elmúlt" hazafias dal is eljutott az ájiakhoz, „Amerikába énekkariul, de én nem voltam akkor benne. Mikor a magyar nemzeti szövetség zászlóját kihozta Zseni József Budapestről, akkor danolta az énekkar". „Amerikában farmon dolgoztam, volt velem egy veszprémmegyesi fiatalember, attól tanultam". Ez már egészen itthoni helyzet, csak veszprémmegyesi helyébe kell somodit vagy új falusit tenni. Az otthoni világot élték odakinn is. Ez a világ egy kicsit kitágult, nagyobb körből vett fel hatásokat, színeződött, de alapjában maradt a régi. Az Amerikából hazatért lakosság hozott magával gramofont, hozott emlékeket nagyvárosokról, civilizációról, kényelmes életről; kultúrájába nagymértékben vett fel polgári hatásokat, mégis folytatta itthon az életét a régi keretek közt. Az itthon maradt lakosság élete maradt a régi s aki visszajött, újból beállt ebbe az életbe. Mennyire a régi maradt a lelkivilág, mutatja a népkultúra egyik jellemző vonása, a népi ponyvának nagy jelentősége. Énekes koldúsnak, vásári ponyvának, kikiáltóknak, még mindig nagy szerepe van minden civilizációs hatás után is. A középkorúak közül mindenki tudta a 18. példát. Ezt vásári énekesektől tanulták: „Minden történet ere a hangra megy, mert ezt füzeten árulták. Miskolcról járt két öreg zsidó. Mióta a csehek elkaparíntottak bennünket, nem járnak". Gyilkosságok, amik történtek, mindjárt megjelentek a vásári kikiáltók énekében és lapjain. Ezeknek stílusa igazodik a népi ballada-stílushoz. (L. a 41. példát). A meseszövésnek bizonyos formulái adva vannak a népi stílusban s kénytelenek ezekhez alkalmazkodni, mert csak az ismerős hang, a gondolkozás azonos formája tud a népnél igazi hatást elérni. Erre igen jellemző példa, amit egy öreg ember beszélt: hallgatta a vásári énekesek darabjait; ezek közt vegyesen volt politikai gúnydal, anyósokat csúfoló vers és hasonlók, de mind igen távol attól, amit népi hangnak nevezhetünk. Aztán jött a következő — különben sok helyütt ismert nóta:
