Esterházy Lujza: A huszadik esztendő (Budapest. Új Élet, 1942)

Krisztus szólna felénk a Hősök Teréről, a kicsiny fehér ostya Krisztusa, aki a közelgő világvihar tragikus borulatában ott lebeg a város és a világ fölött és föléje hajol, hogy kezeinek érintésével kigyógyítsa a szíveket a gyűlöletből, életrekeltse a szeretet jóindulatát, amely még most is, a tizenkettedik órában is, meg tudná menteni az emberiséget a tátongó háborús örvénytől. Június eleje A háborús viharfelhők elvonulóban vannak. A világsajtó tekintélyes része versenyt ujjong a csehszlovák sajtóval: »Hitler támadási kedve meghátrált Csehszlovákia elszánt magatartása és villámgyors mozgósítása előtt.« Rendkívül visszatetsző ez a kérkedő hang az alig elmúlt veszély után. A megenyhült légkörben újból éledni kezd a munkakedv a szlovákiai magyarság kulturális szervezeteiben. Szép élmény marad mindnyájunk számára a komáromi országos dalosünnep. A népi magyar dalkultúra terjedésének újabb állomása lett minálunk. Igen jellemző a közhangulatra, hogy a sokezer főnyi közönség perceken át tombolva ünnepli a magyarországi dalosszövetség képviselőjében magát Magyarországot, tekintet nélkül a jelenlevő hatósági kiküldöttre. 22 /