Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)

Iratok

89 Aggodalommal tekintettük mi mindig a nevezett tanintézetek működését s azt vártuk, hogy az ország kormánya nem fogja tovább tűrni, hogy a nevezett tanintézetek tanárai tovább is folytathassák hazaellenes működésüket, s meg fogja szüntetni az oly tanintézeteket, melyeknek fennállása komolyan veszélyezteti a magyar állam érde­keit. Reményünk azonban, fájdalom, nem teljesült. — Azt nem tud­juk, mily tekintetek lehettek irányadók eddigi kormányunk kebe­lében, midőn ily rendkívüli elnézésben részesítette a nevezett három tanintézetet, de nézetünk az, hogy mihelyt kétségtelen volt az, hogy az ifjúságot e három tanintézetben haza ellenes szellemben nevelik, mihelyt meggyőződtünk: hogy e három tanintézet a magyar állam érdekeit veszélyezteti, nincs oly tekintet a világon, mellyel az el­nézést és kíméletet igazolni lehetne, még abban az esetben sem, ha e három gymnasium fentartását az egész felvidék óhajtaná is. De ez az eset nem forog fenn; de sőt ellenkezőleg a felvidék tót ajkú la­kosságának kilencz tizedrésze örömmel és lelkesedéssel fogadná a kormánynak az intézkedését, mely a három pánszláv szellemű gymna­sium megszüntetését vagy átalakítását eredményezné, mert a fel­vidék tót ajkú lakossága szereti ugyan nyelvét, de még jobban sze­reti hazáját, s azért határozottan fordul el oly politikai törekvésektől, melyek a nemzetiségi igények ürügye alatt, a haza iránti szeretetet akarják kiölni a haza polgáraiból. E megye is, melynek lakossága csak nem kizárólag tót, e haza szeretettől indíttatva bátorkodik a nagyméltóságú magyar királyi Ministérium figyelmét a nagy-rőczei, túrócz-szent-mártoni és znyói gymnasiumra irányozni s tiszteletteljesen kérjük a nagyméltóságú magyar királyi Ministeriumot, méltóztassék e három haza ellenes szellemű tanintézet megszüntetése vagy teljes átalakítása iránt mi­előbb intézkedni. Ez intézkedés által megóvná a felvidék tót ajkú ifjúságát a hazaellenes szellem befolyásától s halálos csapást mérne a felvidéki panszlavizmusra. Egész nyíltsággal adtuk elő nézeteinket és terjesztettük elő ké­relmünket. A hazafiúi aggodalom indított bennünket e lépésre s az erős meggyőződés, hogy az egész országot fenyegető nemzetiségi iz­gatás veszélyeit az eddigi politika csak szaporította s ha a kor­mány e veszélytől meg akarja óvni az országot, kíméletlen kéezel meg kell semmisíteni a hazaellenes szellem terjedésének okait, meg kell semmisítenie az izgatás eszközeit. Ha egyes törvényhatóságoktól függne az ily haza ellenes irányú tanintézetek eltörlése, mi már rég megtettük volna. De ez egyedül a kormány joga s azért fordulunk a nagyméltóságú m. k. Ministe­riumhoz teljes bizalommal várva, hogy Magyarország uj kormánya

Next

/
Thumbnails
Contents